HTML

gothicsvab.jpg

veledvv.jpg

Friss topikok

A világ egy baranyai sváb lány szemével

A szörnyeteg

2012.11.04. 13:26 Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠

Aligha van igazán jelentékeny politikus, akiről nehezebb volna arcképet és áttekinthető pályaképet írni, mint Orbán Viktorról, akinek nemcsak élettörténete és két évtizedet átívelő politikai karrierje, de olykor napi megnyilvánulásai is olyan torlódása az ellentmondásoknak, hogy alig-alig lehet megfogalmazni emberi és politikusi személyazonosságát. Orbán Viktorról azért különösen nehéz hiteles életrajzot írni, mert egy olyan egyéniséget kell bemutatni, akinek pályája több mint 20 évet fog át, ráadásul olyan éveket, amelyekben valóban rohant az élet, sokat változott a világ, az ország és a korszellem. Véleményem szerint egy jó életrajznak elsősorban és mindenek felett megértőnek kell lennie. A megértés – sem az elnézéssel, sem a relativizáló mindennel azonosulással nem tévesztendő össze – az alany intenciójának legteljesebb tudomásulvételét jelenti. Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy Orbánnal kapcsoltban bizonyos kritikára nem volna szükség, de vele szemben a túlzásoktól éppen úgy óvakodjunk, mint a hízelgő magasztalásától. Sajnos sokan a legendagyártás vagy a személyes bosszú miatt ragadtak tollat és írták meg életrajzát, pozitív és negatív fantazmagóriákkal övezve személyét. Ezek közül kiemelkednek két elutasított, elmebeteg, vérig sértett szerző, Kende Péter és Debreczeni József gyűlöletkönyvei.  

Az alábbiakban azt kívánom érzékeltetni, hogy miképpen kerültek a balliberális gyűlöletmágusok által írt Orbán-életrajzok gyújtópontjába a mentális állapotával, családjával és neveltetésével kapcsolatos kérdések, miképpen honosodtak meg és terjedtek el a magyar társadalom kollektív tudatában azok a rosszakaratú rágalmak, gyakran alá nem támasztott és minden alapot nélkülöző legendák, amelyek Orbán Viktor pályafutását végigkísérték. Ezt a cikket Dorothea álnéven a naczivadasz.com-on publikáltam először.

A Szörnyeteg

Ne féljünk Orbántól! Ha már egyszer megközelítjük, leleplezhetjük. Ha tudjuk, miből állt össze a lénye, fel leszünk vértezve a jövőben is olyan kísérletekkel szemben, hogy rossz időben erős vezetőért kiabáljunk. Ahhoz, hogy el tudjuk zavarni, először meg kell érteni. Minél távolabbra menekülünk tőle, annál makacsabbul ragaszkodik hozzánk. Minél megszállottabban szeretnénk megszabadulni az Orbán-traumától, annál hangsúlyosabban van jelen. Ahhoz, hogy ki tudjunk szabadulni a bűvöletéből vagy az átka alól, vitába kell szállnunk vele. Ha elnyomjuk, nyomasztani fog bennünket. Ha viszont közeledünk hozzá, eltávolodik tőlünk. Tehát meg kell ismerni. Megismerni a magyar társadalom pszichés állapotát, a Harmadik Magyar Köztársaság alkotmányosan beépített gyengeségeit, a külföld felelősségét az orbáni nacionalizmus tolerálásában, a gazdasági válság magyarországi hatásait, Orbán személyes törekvéseit és taktikáját a hatalom megszerzése érdekében. Semmi sem lehet veszélyesebb, mint a lefitymálás, a paprikajancsizás, a putyinozás, a démonizálás, vagy az abnormális jelzővel való lekezelés és félresöprés.

orbaszor.jpg

Orbán Viktor legjellegzetesebb vonását egy Nietzschétől átvett fogalommal írhatjuk le: Wille zur macht – a hatalom akarása. Mondhatnánk, hogy Orbán hatalomra jutása nem csak a "magyar állapot", hanem a kor európai, sőt nemzetközi helyzete nélkül sem érhető, hiszen a balliberális kormányok nyolc évig tartó, gazdasági eredményekben szegény és korrupcióval terhelt kormányázása teremtette meg a lehetőséget, hogy az erős vezető szerepében tetszelegjen, s ezáltal százezreket magához édesgessen, és a gazdasági világválság (egy nemzetközi megrázkódtatás), hozta abba a helyzetbe, hogy még nagyobb embertömegeket felsorakoztasson a pártja mellett a szavazóurnáknál. Noha ez tökéletesen igaz, Orbán sajátos gondolkodásához és lelkéhez nem jutunk közelebb általa, és továbbra sem találunk választ arra a kérdésre, hogy miért éppen ő?

Az Orbán családot különösképpen nem érdekelte a politika, ilyen témájú beszegetések csak igen ritkán fordultak elő, s akkor sem voltak erős indulatoktól fűtöttek. A második világháború alatt Orbánék ideiglenesen Csepel egyik csendes, fával beültetett utcájában éltek elfogadható körülmények között, és – Kövér László családjához hasonlóan – illegális kommunistákat bújtattak, de a családnak – Kövérékkel ellentétben – nem volt munkásmozgalmi kapcsolata (Kövér nagyapja az 1930-as évektől a szociáldemokrata párt tagja volt). Orbán Viktor apai nagyapja ekkor magyarosította nevét Orsós-Oppenheimről Orbánra. A kis Viktor őszinte és mély vonzalom fűzte a nagyapjához. Több interjúban is eldicsekedett vele, hogy a papa megjárta a Don-kanyar dermesztő poklát, s olyannyira vitézül harcolt, hogy komolyabb sebesülés és fogságba esés nélkül tért haza a frontról. A tény ezzel szemben az, hogy a nagypapa nagyon gyáva ember volt, mindentől és mindenkitől rettegett, egy alapelve volt csupán: életben maradni, bármi áron. Ezt az elvet követve a nagypapa már Ukrajnában leugrott a frontra száguldó vonatról, és a háború hátralévő éveit ukrán prostituáltként vészelte át. Állítólag a Déli Hadseregcsoporthoz tartozó 23. páncélosezred katonáit "kényeztette". Orbán nagyapjával nem önmagában foglalkozom, hanem a kis Viktorral való kapcsolatában, amely kapcsolat igen szoros volt, következésképpen meghatározó mértékű befolyást gyakorolt Orbán Viktor szocio-emocionális fejlődésére. Viktor genetikailag determinált hazudozó, de a nagypapájától tanult meg elpirulás nélkül, folyékonyan hazudni. Orbán Viktor édesapja, id. Orbán Győző egy képzetlen, primitív, szadista hajlamú ember volt, aki saját sikertelen életének nyomorságát a családján bosszulta meg. Egész életében bizalmatlanul viselkedett a nálánál okosabb emberekkel szemben, a tudást és a műveltséget nem sokra becsülte, de a testi erőt nagy becsben tartotta (kedvenc időtöltése a súlyemelés volt). Emlékezzünk csak vissza Orbán Viktor brüsszeli szavaira: "az erő előtt hajlunk meg, nem pedig az érvek előtt". Ez a rövid mondat tökéletesen szemlélteti azt az elfajzott értékrendet és gondolkodásmódot, amely az Orbán család mindennapjait átjárta. Sípos Erzsébet az érettségi idején már terhes volt Viktorral. A fiatal anya mindennapjai egyhangúan, házimunkával teltek. Alárendelt szerepében nem mondott ellent férjének, és kerülte a nyílt konfrontációt. Jól tette, hiszen Győző erőszakos ember volt, a gyermekek verése szinte mindennaposnak számított. Idősebb Orbán Győző poroszos szigorral fegyelmezte a fiait. Az egyik kőbe vésett szabály szerint a kamasz Viktornak (aki ekkor már 17 éves volt!) este kilencre otthon kellett lennie. Viktor azonban már akkor is lázadó természetű volt, és megpróbált ellenszegülni az apja akaratának. A barátaihoz indult volna focizni este 8 körül, de az apja falhozvágta és kegyetlenül megverte. Az egyik szomszéd erre így emlékezett vissza:

Viktorkát brutálisan megverték, a belső szervei is sérültek. A gerincoszlopáról leszakadtak a bordái, tehát valószínűleg még ugrált is rajta, vagy óriási erővel rugdosta szegényt. Betört az orrcsontja, a fejét szétverték, mindenhonnan dőlt belőle a vér.

A kis Viktor tehát abban a tradicionális családmodellben nőtt fel, amelyben a családon belüli erőszak a mindennapok része volt, a nők szerepe pedig a gyermekszülésre és a háztartás vezetésére koncentrálódik. Nem csoda hát, hogy Lévai Anikónak is ez a sors jutott…

Orbán Viktor egy igen ritka genetikai rendellenességgel született, amely nagymértékben befolyásolta koragyermekkori szocializációját. Ez a betegség a parasztszáj. Tizennégy éves korában hajtották végre rajta a műtétet, mely lehetővé tette, hogy elfogadható szinten megtanuljon artikulálni. Állítólag ezüst szájpadlást tettek a szájába, a fogait pedig féldrágakövekre cserélték. A kis Viktor rendkívüli módon kínlódott és szenvedett. Küzdött a szavakkal és ha környezete nem értette állati hangzású ugatását, valóságos dührohamok lepték meg, és szétvert mindet, ami épp a keze ügyébe került. Iskolai tanulmányai nehezen mentek, csak a tanárai jóindulatán múlott, hogy nem kellett osztályt ismételnie. Szegény tökéletlen fiatalember... Ez volt az megítélése mindenütt. Ebben az időszakban kezdte a kis Viktor kialakítani magában azt az álomvilágot, ahová az örömtelen valóság elől menekült. Ebben délibábos államvilágban keletkeztek Viktorka híres hiúságának első gyökerei. Elhitte magáról, hogy különleges ember és elképzelte, hogy rendkívüli sorsra van predesztinálva.

22 komment

Címkék: média vélemény politika közélet elemzés Orbán Viktor Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://stefania.blog.hu/api/trackback/id/tr694888483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2012.11.04. 16:01:44

már majdnem jó, így tovább stefi!
részletes, a lényegre rávilágító életrajzot engedelmeddel kicsinyég kiegészíteném.
(az általam most megadandó info államtitok, így elolvasása beláthatatlan következményeket von maga után)

orbán viktor születésekor egy édesen, kacagó, aranyló fürtökkel ékesített kisbaba volt, de sajnos, a nővérkék figyelmetlenségének következtében, a sötétlelkű tudjukkik kicserélték egy sátáni vigyorú, koromfekete hajú és lelkű szörnyetegre.
ezt a cserét igen sajnálatos módon az ő drága jó édesanyja nem vehette észre, mivel akkoriban súlyos szemsérüléséből lábadozott, amely sérülést az elvetemült, alkoholtól bódult apja okozott neki.
a cserét az apja észrevette, de annyira sem törődött az utódjával, hogy szóvá tegye a malőrt, sőt, titokban még jattot is adott a tudjukkiknek.
hogy mi lett abból az aranyos kisgyermekből, aki orbán viktornak született?
manapság fodor gábor néven kesereg azon, hogy mi is lehetett volna belőle...

El Visco Stello (törölt) 2012.11.04. 17:33:11

Egy jó életrajzíró két okból fog életrajz írásába: Vagy azért, mert hatalmas igényt akar kielégíteni, vagy azért, mert megrendelik tőle.
Mivel a környezetemben nem tapasztaltam komolyabb igényt Orbán-életrajzra, így csak az utóbbira tudok gondolni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.04. 21:25:30

"Orbán Viktorról azért különösen nehéz hiteles életrajzot írni, mert egy olyan egyéniséget kell bemutatni, akinek pályája több mint 20 évet fog át, ráadásul olyan éveket, amelyekben valóban rohant az élet, sokat változott a világ, az ország és a korszellem. "

- Ettől még 2x2=4, tehát a hiteles írásnak nincs akadálya. Hacsak az alany hiteltelen ideológiai ugrabugrálása a hatalomért nem nehezíti az író dolgát......

orszagteszt 2012.11.05. 00:10:09

Kedves barátaim!

Kérlek töltsétek ki ezt a TELJESEN ANONIM közéleti tesztet és osszátok meg Ti is ismerőseitekkel itt a facebookon! Az első összesített eredményeket a polteszt.blog.hu oldalon láthatjátok majd jövőhét vége felé. A kitöltése semmibe nem kerül, mindössze 3-5 percbe telik, 37 rövid kérdésre kell bejelölni a választ, amit gondolsz.

u.i. A teszt semmilyen személyes információra nem kérdez rá, sem névre, pontos lakcímre, telefonszámra, más elérhetőségre, így nem is tárolhatja azokat. Teljes anonimitás és névtelenség azért fontos, hogy minél őszintébb válaszok születhessenek.

www.esurveyspro.com/Survey.aspx?id=fd5d447f-d10d-4207-9b90-b6a2c783b31b

Áldott vasárnapot!

TTom 2012.11.05. 17:56:44

Stefi néni, hagyja ezt, nem megy ez magának, egyre szarabb ez.
Egyre szánalmasabb a stílus - a mondandó már régóta az.

I. Viktor újra megnyilatkozott, szánhatna magácska neki egy újabb posztot:

"A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát."

Ennél durvább beismerése egy harmadvonalbeli sunyi kis komcsinak, hogy őt nem a rendszer zavarta anno, hanem az, hogy ő mint KISZ titkár csak harmadvonalbeli kis mitugrász lehetett benne.

Ritka történelmi pillanat - a beismerés pillanata!

kela-bá 2012.11.05. 21:18:22

Érdekes írás.
De a Luganoi Tanulmány is.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.11.06. 10:35:33

@TTom: +1, többet szót kár is vesztegetni erre a Bonsai Duce-ra.

dr yetee 69 2012.11.06. 18:45:15

Stefi!
"Ezek közül kiemelkednek két elutasított, elmebeteg, vérig sértett szerző, Kende Péter és Debreczeni József gyűlöletkönyvei."

Szerinted,Orbán miért nem perelte a fennt nevezett szerzőket?

Logorrheic 2012.11.06. 20:52:38

Én egy OV életrajzot sem olvastam ezért kívàncsi lennék ezt most melyikbôl idézted. Csak azèrt szeretnèm tudni, mert ez totàl nem illik bele a te Orbànimàdò profilodba. Valami bûzlik Baranyàban.

röhögő 2012.11.06. 23:59:48

Stefikéről lehullott az álarc. :-))

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.07. 13:05:58

orbán viktor valójában gyurcsány ferenc. látták már őket együtt? na ugye! mindig elmegy átöltözni

2012.11.07. 13:16:39

Na jó! itt bukott meg,
m.cdn.blog.hu/st/stefania/image/veledvv.jpg
hogy ez csak vicc.
Csak annyira gyenge, hogy nem megy a kac-kac-kacagás. Vagy a stefispinkó skizofréniája már a végső stádium felé közelít. ön- és közveszély.

fchris82 2012.11.17. 06:30:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Hacsak az alany hiteltelen ideológiai ugrabugrálása a hatalomért nem nehezíti az író dolgát...... "

Az a jó benned, hogy olyan velősen röviden tudsz rávilágítani sokszor a lényegre :D Ezen hangosan felnevettem, köszönöm :D

TTom 2012.11.21. 12:35:10

Nemrég olvastam, felháborító!
Szörnyű!
Mi meg nem mernek egyesek engedni maguknak!

Ezt egy szombathelyi informatikus fiú küldte OV-nek a facebook oldalára, de nagyon hamar törölték.

"Szeva Viktorom!!!!!!!!

... Most olvasom, hogy kötelezõen le akarjátok cseréltetni a rendszámokat, mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék, hogy ez megszorítás, meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok! Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem! Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebbõl? ARTISJUS!

Ennyi, bazdmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja, nem?! Aztán, arra is gondoltam, hogy mi lenne, ha bevezetnétek a kötelezõ átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebbõl is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sõt!, ha elõtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra, az még nagyobb kasza! Ezt figyeld: TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több is!) kötelezõen fizetendõ, úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM! Na és ugye, ha valakinek utasa van?? Személyszállítási hozzájárulás!!! Vagy kötelezõvé lehetne tenni a tetõcsomagtartót is! És lehetne egy olyat, hogy aki felrak a tetõcsomagtartóra egy fidesz transzparenst, az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek, minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni! Yee! Aztán még gondoltam olyanra is, hogy kötelezõ BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi!! És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni, hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak!! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya? Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettõl a hazafias ötlettõl, és a bánattól, hogy nem õ találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda? JÁRDAADÓ baszdmeg!!! Mekkora ötlet, mááár?!! J Á R DA A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Faszom! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezõen kiváltandó - persze borsos áron - kártyát, amit mindenkinek kötelezõen kellene hordania, és ha a rendõrök (vagy egy külön erre a célra felállított járdaõrség!) meglátják, hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik, annak teljes vagyonelkobzás!!! Lesz itt rend! Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok ám.. ;) Ölellek és kívánok sok erõt és kitartást!
P.S.: Édesanyádat üdvözlöm!!!!!! Sokat gondolok rá mostanában!!!"

Zituska 2013.09.07. 17:22:32

Szerintem Orbán legjellegzetesebb vonása az, hogy alapvetően buta.
"Nincs jobb ötlete mint" alapon csinnál mindent."
De már az is mindegy lenne, csak csinálná.

digiteye 2014.01.20. 17:16:45

A leírásból épp csak a diagnózis maradt ki a végén:
Orbán egy pszichopata.
Ennek a személyiségzavarnak az etiológiájában azok a kulcstényezök szerepelnek, melyek Orbán esetében is megtalálhatók.
Családon belüli eröszak, genetikai predesztináció (szexuális identitászavarral küzdö, patológiás hazudozó nagyapa, aki egoista módon faszt szopott frontharc helyett).
A tünettan is döbbenetesen egyezik a nárcisztikus pszichopata tipikus tüneteivel.
- patológiás hazudozás
- énközpontú világszemlélet
- csalással, megtévesztéssel történö elörejutás
- mások kihasználása
- kóros hatalomvágy
- beteges igény a kontroll iránt bármiröl legyen szó
- felszínes, tartalom nélküli charm
További ismeretek és felismerések céljából javaslom google-ozni Robert Hare nevét, aki a pszichopátia egyik mai legjelentösebb szaktekintélye.

Szekeres László 2015.01.22. 11:55:04

Milyen ember az aki ilyen mocskos dolgokat leír másról? Javaslom, csókold meg a kende péter seggét, az is van ilyen aljas szemét mint te. Jelentkezz a degenerált koalícióba(DK) az a gyüjtőheje az ilyen férgeknek.

Szekeres László 2015.01.23. 09:17:31

@TTom: Öcsi! A pöcsöddel foglalkozz, ne a politikával. Az ötleteidből a kifogásaidból kiderül, mindenért O.V. a felelős. Te meg a buta büfizésedért.

Szekeres László 2015.01.23. 09:20:21

@Zituska: Ha nem ezt írtad volna, akár okos is maradhattál volna. Sok ilyen, alapból butára lenne szüksége az országnak, nem komcsi szónokokra.
süti beállítások módosítása