HTML

gothicsvab.jpg

veledvv.jpg

Friss topikok

A világ egy baranyai sváb lány szemével

A diákok elsöprő többsége a kormány mellett áll

2012.12.11. 05:31 Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠

Az utóbbi hetekben az elkeseredett és mindenre elszánt balliberális ellenforradalmi elemek megkísérelték az ország lakosságának nyugalmát megzavarni. Útszéli, bolsevik jellegű blogbejegyzések ezreivel, lázító röplapokkal és hazug lejárató cikkekkel uszítanak a kormány és a kormány azon intézkedései ellen, melyekkel a magyar emberek vagyon- és életbiztonságát, valamint a gazdaság felemelkedését és a társadalom fejlődését kívánja szolgálni. Odáig merészkednek ezek az aljas provokátorok, hogy az ország azon békés polgárait, akik a kormány intézkedéseit támogatják és segítik megvalósítani, fenyegetik. Két életveszélyes fenyegetést is kaptam az utóbbi napokban.  Minek köszönhető a baloldali agresszió sohasem látott ütemű növekedése? Valószínűleg a kusza politikai közeg, a kétségekkel és várakozásokkal csordultig telt történelmi helyzet, a feszültségektől terhes társadalompszichológiai állapot és számos egyéb tényező együtt eredményezik ezt a szomorú és káros jelenséget. A balliberális gyűlölethadjárat a tegnapi diáktüntetések alatt érte el eddigi csúcspontját.

orbanklebers.jpg

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a feszültséglevezetésnek ez a formája elengedhetetlen ahhoz, hogy  válságos időkben bizonyos fokú társadalmi rend, béke és nyugalom fenntartható legyen. A tüntetés az a szelep, amelyen keresztül a társadalmi feszültség gőzfölöslege elpárolog. A probléma itt csupán az – már ha ez probléma egyáltalán –, hogy Magyarországon jelenleg nincs kimutatható társadalmi elégedetlenség. A 2010-es választások után mindenki csodát várt Orbán Viktortól, és ma, bő két évvel a szavazófülkékben végbement forradalom után egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a csoda csakugyan bekövetkezett. Ha ismerjük az MSZP-SZDSZ kormányok által ránk hagyott terheket, ha ismerjük a nemzetközi gazdasági helyzetet (Orbán Viktor hivatalba lépése után néhány héttel Görögország összeomlott és elkezdődött az európai adósságválság), hálás szívvel megállapíthatjuk, hogy nincs a világon még egy államférfi, aki spirituális eszközökkel – mert hiszen anyagi források nem álltak a kormány rendelkezésére – olyan grandiózus mentő-, szervező- és építőmunkát tudott volna végrehajtani, mint Orbán Viktor. Ha valaki széttekint a világban, megállapíthatja, hogy körülöttünk recseg-ropog minden, országok omlanak össze, kormányok buknak meg, milliók süllyednek hosszantartó szegénységbe. A mediterrán országokban a munkanélküliség évtizedes rekordokat dönt, a szociális juttatások soha nem látott mértékben csökkennek, százezrek tünetnek folyamatosan. Az utcákon egy összeurópai forradalom szelei fújdogálnak. Orbán Viktornak köszönhetően Magyarország volt a közelmúlt években a maga szűkre szabott határai közt a belső rend és nyugalom szigete. Így éreztük mi, akik benne élünk, és ezt állapították meg mindazok az idegenek is, akik nálunk megfordultak. A bölcs magyar nép bízik Orbán Viktorban, mert benne látja a rend, a biztonság és a gazdasági stabilitás legfőbb őrét. A legutóbbi napokban azonban valami sajátságos bizonytalanságérzés, sőt aggodalom lett úrrá sokaknak a lelkén, és ennek a felismerése indított arra, hogy röviden megvilágítsam a helyzetet és eloszlassam a félreértéseket.

Hogy mi az oka ennek a nyugtalanságnak  és izgalomnak, amely itt sokakon erőt vett, azt józan ésszel nem lehet megérteni, mert erre valójában nincsen semmi ok. Az ország gazdasági helyzete Matolcsy György unortodox gazdaságpolkájának és Orbán Viktor államférfiú képességeinek köszönhetően stabil, Magyarország továbbra is  finanszírozni  tudja magát a jelenlegi finanszírozási csatornákon keresztül, hatalmas az érdeklődés a magyar állampapírok iránt, dinamikusan gyarapodik a háztartások állampapír-állománya is (szeptemberben már az éves terv tízszeresénél tartott a lakossági állampapír-vásárlás).  A Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika és Orbán Viktor igazságos tehermegosztási modellje az évszázad felfedezésének bizonyult, amely a gazdaság soha nem látott fejlődését indította el. Az emberek tehát elégedettek és boldogok, a tegnapi diáktüntetés totális kudarca pedig azt bizonyítja, hogy a diákok elsöprő többsége a kormány mellett áll.

Aki mást mond, az hazudik. 

A tegnapi tüntetések azonban megmutatták, hogy vannak olyanok is köztünk, akik nehezen dolgozzák fel az új élethelyzetet és nem tudnak beilleszkedni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Nagy kérdés a számunkra, hogy hogyan viszonyuljunk ezekhez az emberekhez. Elöljáróban fontos leszögeznünk, hogy ezek a  renitens elemek nagyon kevesen vannak. Fontos tehát, hogy ne dimenzionáljuk túl a tegnapi tüntetéssorozat jelentőségét. 
Összesen ötszázan voltak az utcán. Ennek a "tömegnek" a felét valószínűleg a Milla nevű SZDSZ-utódszervezet adta, a másik fele pedig semmirekellő, hitvány bölcsészekből verbuválódott össze. 
A tüntetők rövid randalírozás után hazamentek, a  kormány a helyén van, Orbán Viktor vasmarokkal őrzi az ország békéjét. Biztosak lehetünk abban, hogy Orbán Viktor nem riad vissza az efféle kis bohóctüntetésektől, sőt az ország fejlődésében és átalakításában ellenérdekelt ellenzéki csoportokkal való küzdelem megacélozza lelkét, alátámasztja és megszilárdítja tekintélyét, és alkalmat szolgáltat neki arra, hogy kidomborítsa államférfiú karakterét.

126 komment

Címkék: média vélemény politika közélet tandíj Fidesz Magyarország Hoffmann Rózsa Milla

A bejegyzés trackback címe:

https://stefania.blog.hu/api/trackback/id/tr624959233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én is tér akarok lenni 2012.12.15. 20:41:21

Én azt hittem ez valami paródia....aztán tudatosult bennem ,hogy ezt valaki el is hiszi.....:)))) szomorú,hogy vannak még ilyen birkák mint te.
Itt majdnem könnyeztem: " nincs a világon még egy államférfi, aki spirituális eszközökkel – mert hiszen anyagiak források nem álltak a kormány rendelkezésére – olyan grandiózus mentő-, szervező- és építőmunkát tudott volna végrehajtani, mint Orbán Viktor."
És ezt tényleg van aki komolyan gondolja ? :))))
Nagy az Isten állatkertje....

kúrórudi 2012.12.15. 20:54:16

stefánia kisasszony... csak szólok h van valami barnácska foltocska a szájacskáján... attól tartok az bizony viktor vezér kakája lesz... túl mélyre nyalt magácska...

kúrórudi 2012.12.15. 20:56:07

stefánia kisasszonytól kérdezném még h vajon csodálatos viktor szavain csüngve 2008ban hova x-elt a tandíjazavazáson?

kúrórudi 2012.12.15. 20:59:05

@Én is tér akarok lenni:

ne keverjük a hülyét az érdekseggnyalóval...

stefánia minden bizonnyal nem állat hanem pénzért vállalta h gyakran szaros lesz a szája.. nyilván szereti is.. de a nyalásonkénti fizettség a döntő..

stefánia: mennyit kapsz egy ilyen szánalmasan hazug posztért?

(szerintem, ezért már nem csak nyalt hanem szopott is)

WYW01 2012.12.15. 21:04:49

Ez csak valami vicc lehet, ki van zárva hogy komoly.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 21:14:29

@WYW01:
Ha elolvasod a Kormányszóvivői Iroda sajtóanyagát (H.Berci nagykorú&Tettestársai Zrt.) és SSteffyke röffenését, szófordulatait figyeled, akkor meglátod, hogy a stílus nem véletlen... :D

"A hvg.hu rágalomhadjárata kifulladt. Az elmúlt napokban hiteles és kompetens személyiségek sora állt ki Semjén Zsolt becsülete, tudományos munkássága mellett, függetlenül egyéb politikai vagy tudományos nézeteiktől. Közlemény.
A vonatkozó dokumentumokat maradéktalanul nyilvánosságra hoztuk, ami által kártyavárként omlottak össze a hvg.hu irányításával koholt vádak. Miután a baloldali média ezen része emberileg és tudományos értelemben véve is Semjén Zsolt becsületébe gázolt, az a minimum, hogy nyilvánosan megkövetik a miniszterelnök-helyettest. Egy tiszta, jól hallható „bocsánatot kérünk” elegendő lesz. Ennek elmaradása esetén a hvg.hu és a hozzá csatlakozó tollforgatók végleg a hiteltelenség mocsarába süllyednek.

Havasi Bertalan,
a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője"

Jó légy, Berci koma... Csak csontig!

Zizoo 2012.12.15. 21:14:56

Néha elcsodálkozom egyes emberek éleslátásán. Hiszen a TV meg a rádió mindig megmondja a tutit, ezt nyilván Steffffffykécske is tudja.
Ha pedig a jobb/bal oldallal vagdalkózol kicsikém, jobb, ha tudod, hogy a diáktüntetések elhatárolódnak minden fajta politikai szervezettől, és elzavarták a pártok képviselőit. De nyilván ebben is hazudunk.
Mindenki hazudik.
De Viktor örök, egyedüli, és sérthetetlen. Igaz, Steffy-cica? Igazad is van, nehogy ezek a romlott diákok kipukkasszák a szappanbuborékodat! Fúj. Ronda banda.
Bal oldaliak, meg a hülye törekvéseik, igazad is van. Ne menj ki az utcára, mert még a végén meglátnád a való világot. Maradj csak otthon, írogasd a posztjaidat, abból biztos nem lehet semmi de semmi baj. Zárj be ajtót, ablakot, és nézd a TV-t.
Mindenki más: pszt! Ne zúzzátok szét szegény álmait! Csak dolgozzatok azon, hogy a tieitek megvalósuljanak :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 21:15:08

@dzsadzsarblinx:
Ne'ba, hogy SSteffykét nem ismeritek?
EZ TÉNYLEG, ENNYIRE...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 21:30:16

Amúgy ez az a Berci, aki műemlékként védi a Kólsádobozt, amiből "ivott a NAGY EMBER"! :)) (Ez is egy szint...)
hvg.hu/itthon/20120919_Orban_altal_eldobott_kolasdobozt_orizget_

Hé, Berci, a kebabos zacsit is eltetted?

fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/c4.0.403.403/p403x403/523853_419361648133019_1282761196_n.jpg

teknocerno 2012.12.15. 21:49:45

Ez valami szatíra akart lenni? Annak nagyon jó, de ha nem, akkor sürgösen keress fel egy pszichiátert, addig amíg Viktorkád ki nem találja hogy ki kell fizetned a kezelés teljes költségét :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 21:51:04

@teknocerno:
Ti tényleg nem is meritek ezt a szerencsétlent??
Pedig kevés ilyen szervilis seggnyalonc van, még azon a Kormányszóvivői Irodán is... :D

Én is tér akarok lenni 2012.12.15. 21:53:36

@dzsadzsarblinx:
Ugye? Első körben nem hittem,hogy valaki ezt képes volt komolyan leírni....hihetetlen

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.12.15. 21:54:24

Elérte a 200-as lélektani határt a like-ok száma!

Kérlek benneteket, hogy ezt a bejegyzést– amennyiben méltónak tartjátok – terjesszétek baráti, szakmai köreitekben.

A balliberális médiadominancia félelmetesnek tűnik, de az internetnek és a Facebook-nak köszönhetően könnyen megoldható, hogy a tudás megtermékenyítő vize eljusson az arra szomjazó tömegekhez.

És ne felejtsétek el, barátaim, hogy elszántságotoknak sohasem szabad meginognia!

Én is tér akarok lenni 2012.12.15. 21:55:53

@kúrórudi: Igazad lehet,ezek szerint van akit kielégít a Zorbán kormány,ezen esetben egészségére kedves Stefánia ,nem bűn egy kis anália...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 21:57:12

@Én is tér akarok lenni:
Rosszindulatú vagy!
Meg kell védenem SSteffykét!
Ő orálisan teszi boldoggá a Szeretet Vezetőt!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 21:59:08

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
1 lájkot mutass csak kérlek! :))

Bár múltkor volt valaki, aki téged sunázott volna, de rá kellett jönnie, hogy akkor vagy nő, ha ő meg teveidomár és a vonzódása végül is akkor érthető válik irántad...

Én is tér akarok lenni 2012.12.15. 21:59:17

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: LOL "a tudás megtermékenyítő vize" ilyen tehetséggel,hogy lehet valaki ilyen hülye? Ezzel simán lehetne házalni a Showder Klubban! Stefike gondolkodj el rajta az jobb pénz,és kevésbé ciki a hakni :)

tejhatalom 2012.12.15. 22:00:21

Stefánka, rajtad (is) röhög az internet. Ezt te totál komolyan gondolod, vagy valamilyen sorsoláshoz, adatgyűjtéshez, vagy esetleg fogadás megnyeréséhez kell a sok hozzászólás?! Esetleg tényleg ennyire esztelenke vagy?

izomagyú 2012.12.15. 22:01:16

halálra röhögtem magam, stefike nagy vagy, így lecikizni a kormányfőt, ez a nem semmi DDDDDDDDDDDDDDD

tejhatalom 2012.12.15. 22:01:38

Annyira elképzelem Stefi arcát a Showder Klubban, amint ezt itt felolvassa, vagy még inkább fejből mondja mély átéléssel... Potyognak a könnyek a nézőtéren, ováció, Stefikénél ovuláció, majd elviszik köpenyben...

húzzad neki shakespeare 2012.12.15. 22:04:01

" Útszéli, bolsevik jellegű " Mi a répa? Matolcsy MSZMP-s volt, Hoffmann Rózsa MSZMP-s volt. Orbán meg a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára!!! Köpönyegforgató bagázs ez az egész, egy jóérzésű ember gyomra felfordul tőlük!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.15. 22:05:32

@tejhatalom:
Mert a Hírcsárda babérjaira tör ... :D

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.15. 22:25:01

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Ne viccelj! Ez folyik a hátam mögött? Hogy ehhez nem mondom meg ki, mit fog szólni!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.15. 22:33:08

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Légy türelemmel! Nem látod, hogy ő is akar? Kézenfekvő, nem?

Zavarában nem tudja máshogy kifejezni. Szemben velem. Már láttad.

csacsa61 2012.12.15. 22:50:40

@nandras01: Márhogy erre az iszonyatosan gusztustalan seggnyalásra gondolsz ? Hát ehhez én is gratulálok ... :)

gazoló 2012.12.15. 22:56:16

www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU

"ÉLJENEK A HÜLYÉK NE LEGYEN SEMMI !!!"

semmi gondolat az ilyen hülye blogíró és nyallerei fejében,tényleg ebben az országban minden nagyon jó,nagyon szép...

miért 2012.12.15. 22:57:07

Ez meg viccnek is rossz! Ilyen szellemi képességekkel bíró bloggereket alkalmaz ez a neobolsevik kormány?

Bí Dzsí 2012.12.15. 23:02:42

"A világ egy baranyai sváb lány szemével".

Ezt a blogot nem valami svábgyűlölő radikál antifák szerkesztik, akik így akarnak bosszút állni a '44-es megszállásért? :D

Hígagyú 2012.12.15. 23:11:26

Hű a teremburáját Stefánia! Te valami iszonyú ütős anyagot szedsz, hogy ennyi marhaságot le tudtál írni.
Arra gondolni sem merek, hogy netalán tiszta állapotodban vagy képes ekkora mély nyalásra egy szaros seggben.

Afetu 2012.12.15. 23:21:43

Stefánia kisasszony tán szerelmes, mert a szerelmes tud így ömlengeni az imádottjáról és közben észre se veszi mennyi baromságot írt le. Nem biztos, hogy V-nek tetszene ez az iromány, vagy mégis?

francoska 2012.12.15. 23:33:36

@Afetu: Ovi tudja, hogy e gyöngéd lyányka szájából az igazság szava zeng. Csak mi vagyunk olyan sötétagyú vadbarmok, hogy paródiának véljük. Nem is érdemeljük meg igazán sem Stefike-tündérkét, sem az ő nagy és spirituális államférfiját...

snipper 2012.12.15. 23:36:31

Ez most itt nem a Hírcsárda?

mandras 2012.12.15. 23:39:24

Olvassatok már bele tefike egy másik posztjába: "Orbán Viktor apai nagyapja ekkor magyarosította nevét Orsós-Oppenheimről Orbánra. A kis Viktor őszinte és mély vonzalom fűzte a nagyapjához. Több interjúban is eldicsekedett vele, hogy a papa megjárta a Don-kanyar dermesztő poklát, s olyannyira vitézül harcolt, hogy komolyabb sebesülés és fogságba esés nélkül tért haza a frontról. A tény ezzel szemben az, hogy a nagypapa nagyon gyáva ember volt, mindentől és mindenkitől rettegett, egy alapelve volt csupán: életben maradni, bármi áron. "

mandras 2012.12.15. 23:40:47

Be kell látnom, hogy ez a poszt sokkal jobb. Nekem is át kellett lapoznom egy másikra, hogy eldöntsem: ez hülyéskedik, vagy tényleg ilyen hülye.

nanusi 2012.12.16. 00:31:37

elolvastam "a férfiasság diadalát" és helyreállt a lelkibékém. elnézést, bocsánat! annyira leheletfinom és könnyed, egyszerűen csodálatos. gratulálok!

Nikorene 2012.12.16. 00:43:34

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: naná, hogy elérte :) Én is úgy jutottam ide, az ismerőseim fele már lájkolt, és rajtad röhög... a másik fele még csak most fog... :)
Egy valami hiányzik a poszt végéről:
... BAZINGA :D

Nikorene 2012.12.16. 00:47:08

@Nikorene: Bocs... nem Rajtad természetesen, hanem a poszton :)

nandras01 2012.12.16. 00:59:48

@csacsa61: azt hiszem, hogy ellenőrizned kellene az iróniadetektorod elemeit.
lemerültek :)

Sződy Zsuzsa 2012.12.16. 01:34:32

Ugye ez valami vicc?! Olyan, mintha a Tanu szövegkönyvéből ollózták volna....jesszuskám!

bobbantyú 2012.12.16. 02:10:11

@Egon Krenz: Ez miféle nyilas, ss baromság?

zZz 2012.12.16. 02:25:12

Ez a bejegyzés paródiának nagyon jó :D

kúrórudi 2012.12.16. 04:50:23

stefike te az internet orbán kurvája lettél.. ha ezt akartad elérni akkor vastaps, sikerült!

Kelet-Dakota 2012.12.16. 05:44:51

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Ez most komoly?
Mert viccnek elég durva...

Steffyke! Kilencmillió "aljas provokátor" lenne itt? Hát ez is egy nézőpont, felénk népakaratnak hívják.

Sajnálom, de a posztodról az az idézet jut eszembe, hogy:
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa"
Uff!

Kelet-Dakota 2012.12.16. 05:48:15

@Kelet-Dakota:

Csak azért nem tízmilliót írtam az előbb, mert (sajna) még mindig van kb egymillió olyan agyhalott, aki hisz a Fideszben, bár ez azért nem igaz, mert ebből is pár százezer másféle agyhalott (turbómagyar/náci/etc. nemkívánt törlendő)
Uff!

egri vitéz 2012.12.16. 06:41:26

Az eddigi legjobb magyarázat Orbán Viktorra:

Miközben a falusi orvos egy 75 éves paraszt bácsi sérült kezét varrta össze, gondolta, beszélget egy kicsit az öreggel.
Valahogy Orbán Viktor került szóba.
Az öreg paraszt így szólt: “Tudja doktor úr, a Viktor egy cölöp-teknős.”
Az orvos nem értette a meghatározást, így megkérdezte az öregembert, hogy mit jelent a “cölöp-teknős”.
“Hát… tudja, amikor az ember egy vidéki földúton haladva meglát egy kerítéshez rögzített cölöpöt, melynek tetején egy teknősbéka egyensúlyoz, az egy cölöp-teknős,” – magyarázta az öreg paraszt.
De mivel látta a doktor arcán, hogy nem érti a dolgot, tovább magyarázott.
“Tudja, doktor úr, a teknős nem került fel oda csak úgy magától, és az egyáltalán nem az ő helye. Valamint fogalma sincs arról, hogy mit csináljon, amíg ott fenn van, mivel sokkal magasabban van, mint amit képességei megengednek. És az ember egyébként is elgondolkozik azon, hogy ki volt az a hülye, aki a teknőst oda feltette.”

egri vitéz 2012.12.16. 06:51:56

Jó lenne már kibújni viktor fenekéből. Egyrészt már nagyon fényesre van nyalva, másrészt akkor szét lehetne nézni, hogy mi van ebben az országban. Azt amit az előző csürhe 8 év alatt (persze, az az előtti idők hathatós munkájának is köszönhetően) tönkre tett, ez a bagázs még jobban földbe tipor. Ez nagy baj! De még nagyobb, hogy ezek az emberek nagyobb köpönyegforgatók mint egy bűvész. Hazudnak éjjel, hazudnak nappal. Ezeknek csak egy hely lenne megfelelő: gyurcsány és bajnai mellett Szibériában, a kőfejtőben életük végéig! (Mielőtt valaki bele kötne a nevek írásmódjába, azoknak szólok, hogy direkt írtam így. Nemecsek effektus. Ezek a személyek nem érdemlik meg, hogy nagy betűvel írják le a nevüket. )

amergin 2012.12.16. 08:42:03

Szerintem ez egy paródia. Annak viszont elsőrangú és fergeteg. Potyogtak a könnyeim, fetrengtem a röhögéstől! :'D

Spaeter83 2012.12.16. 09:56:17

200 lájk...
Persze, én is lájkoltam, mert annyira szar, hogy az már jó. És terjesztem a fb-on, hadd legyen a barátaimnak is 5 boldog perce, hadd röhögjenek egy jót.

Jah, mikor lesz aranyszobor a Drága, Szeretett Nagy Vezérről valami központi helyen? Illetve teret, utcát, rakpartot mikor neveznek el róla? Vagy települést? Orbánváros, Viktortelep, vagy valami?

Értem már, miért szerzett a FIDESZ kétharmadot, és miért vezető politikai erő még mindig: mert rengeteg az agymosott!

Spaeter83 2012.12.16. 10:14:42

@egri vitéz: ez nagyon jó :) cölöp-teknős :)

egyjózsi 2012.12.16. 11:09:58

Ez szép! Fiatalságomat felidéző, remek írás! Köszönöm, kedves tündérke, hogy 40 évet visszarepítettél az időből... Lehet hogy az Orbán-hívők reinkarnálódott sztálinisták? Akkor viszont kérem a 6,50-es sörömet!

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2012.12.16. 12:17:52

Szasz Berci :D
Figylelj mán mennyit ad a gazdád egy ilyen rakás szarért amit ideürítettél ?

bucek 2012.12.16. 12:35:18

Kezeltesd magad fiam jobbat nem tudok ajánlani.

Moonracer 2012.12.16. 12:41:17

Pompás mulatság, kár volna kihagyni. Másoljátok be a blog szövegét a Google fordító ablakába, állítsátok be forrásnyelvnek a magyart, majd nyomjatok rá a hangszóróra. Tüneményes hangon, zseniális hangsúlyokkal olvassa fel a bejegyzést.

motyka-botyka 2012.12.16. 12:48:39

Éljen Rákosi! Éljen Rákosi!

Egon Krenz 2012.12.16. 13:13:53

@bobbantyú: Hogy jönnek ide a nyilasok? Az események uszkve hatvan évvel később játszódnak. Seggfej.

Moonracer 2012.12.16. 13:26:05

Eva Braun reinkarnációja. Szerelmes a vezérébe.

kúrórudi 2012.12.16. 16:09:52

@amergin:

"Szerintem ez egy paródia. Annak viszont elsőrangú és fergeteg. Potyogtak a könnyeim, fetrengtem a röhögéstől! :'D"

akkor most lelohasztom a vigyorod: ez sajnos nem paródia hanem teljesen komoly... ha ismernéd stefike "munkásságát" tudnád...

kúrórudi 2012.12.16. 16:12:55

stefike csak egy kérdésem van: lenyelted vagy kiköpted?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.16. 16:19:29

@kúrórudi:
Túlbecsülöd!
Ötezerért még betonozni is elviheted... :))

Peti10000 2012.12.16. 16:22:01

első felét olvasva gondolkoztam, hogy ez most komolyan gondolja vagy csak hülyéskedik? :D majd a 2. részét olvasva elfogott a röhögés :DDD mert rájöttem, hogy ez csak egy paródia :D de ekkor jött a feketeleves :( nem hiszem el, hogy vannak ekkora mértékben agy mosott emberek :(

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.16. 16:23:59

@Peti10000:
Le vagy maradva.... Ilyen állat van!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.16. 16:43:25

Rákbetegen spórolás: 2 milliárd

Új FTC staion: 12 milliárd

Új Loki stadion: 12 milliárd

Új felcsúti stadion: 4 milliárd

Ludovika Campus: 24,5 milliárd

Kossuth tér átépítés: 23 milliárd

Megéri...
REMEK EMBEREK!

bayar 2012.12.16. 16:48:56

A tények nem zavarják túlságosan a Stefikét. Egyébiránt drágakő ez az írás (is), nem szabad tovább csiszolni, mert csak elvenni lehet belőle. A személyi kultuszok legszebb időszakát idézik, még a vén kuglifejű Rákosi is sárgulna az irigységtől, ha olvasná ezeket a sorokat. Jól mulattam. Egy baj van: Stefike elmegy szavazni is majd, és fog magával vinni még néhány embert.

kúrórudi 2012.12.16. 17:03:13

@bayar:

szerencsére egyre kevesebb stefike van... a tandíj akkora hazugság volt... saját 2008ban bepalizott stefikéiket csapták pofán...

kúrórudi 2012.12.16. 17:32:32

szerintem stefike olyan ostoba h észre se veszi milyen szánalmasan ciki amit nyom...

Goj Boy (törölt) 2012.12.16. 19:33:46

.....hogy szűrném már a hamuját.......

amergin 2012.12.16. 20:16:28

@kúrórudi: *halkan és döbbenten néz maga elé, néha pislog egy keveset*

Treuga Mei 2012.12.17. 01:27:18

Ez naggggyon jól sikerült poszt!
Gratula!
:)

titanmanus 2012.12.17. 10:07:04

Köszi az írást, végigsírtam xD

"Minek köszönhető a baloldali agresszió sohasem látott ütemű növekedése? "

Agresszió? A békés tüntetések a fityisz 1900% --os balfaszkodásának köszönhető. :)

Nem lehet hogy Stefi is egy ilyen?
magyarinfo.blog.hu/2012/11/24/igy_tamad_a_fideszes_troll-hadsereg_356

kúrórudi 2012.12.17. 10:50:09

@Treuga Mei:

tudod mi a baj??

hogy ez nem vicc... ezt halálosan komolyan nyomja stefike...

Myrath 2012.12.17. 10:54:24

Aszem ez a cikk a butaság és tájékozatlanság netovábbja!!! Csak mert finom vagyok!

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.12.17. 10:59:55

A kérdés Setfi inkább az, hogy a kormány mennyire van a diákok mellett propeller.hu/itthon/2573489-gondolatvilagban-diakok-kerdojelek

Mert erre a válasz az, hogy semennyire.

nembiromabutamagyarokat 2012.12.17. 11:57:58

istenem,miért van az hogy vannak még ilyen szüklátókörű emberek...semmit nem vesznek észre,de legalább jol a szájjukba rágták azt hogy balliberális meg hogy kommunista

eduard72 2012.12.17. 13:24:24

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Te igen jól választottál nevet......mert egy tündérmesét írtál....sok embernek még tetszene is,ha NAGY viktorunk hazamentő ÁLDÁSOS tevékenységét nem a saját bőrén tapasztalná!!!!
A befejező rész az maga a gyalázat,fenyegetés!
Mit is kezdjünk az egyet nem értőkkel?
Tudod te milyen sugallata van ennek???
Nem vagyok semmilyen,sem ballib,sem szoci,sem jobbik.....
Én csak olvasok.....de mindent.....az előbb felsoroltak véleményeit,értekezéseit.....
és mivel én,én vagyok ezek alapján és persze látva pártunk és kormányunk Isten által áldott tevékenységét,majd ÉN kialakítok magamban egy véleményt.
De ez a véleményem sok millió fényévnyre van az általad leírtaktól.
Mivel én nem vagyok egy agymosott rajongó,ergó én is deportálandó vagyok.....persze csak szerintetek.
na kiskezit csókolom.....

erenka 2012.12.17. 15:00:20

@The Engineer: Ez születésétől hülye és még pénzt sem kér érte. Bábuska te is agymosott , elmebeteg vagy.

bobbi0 2012.12.17. 15:28:38

@Egon Krenz: Köszi, hogy illedelmesen bemutatkoztál. Nem tudtam, hogy Seggfej név is van a választható nevek között! Egyébként én is kíváncsi lennék, hogy ennyi év után mit keres ez a sok "nyilas leszármazott" minálunk, de te biztosan jobban tudod. Mer'olyan okos vagyol. Egy biztos a zemberi hülyeségnek nincs határa. Tehát van jövője az ilyeneknek.( Nehogy már magadra vedd. )

dr yetee 69 2012.12.17. 20:17:17

Stefi,azért egy orvos nézzen meg,abból baj nem lehet!

msdng · http://barikad.hu 2012.12.18. 06:50:40

Nálunk a szoci tanárok vitték utcára a diákokat. Máshol az lmp-sek. Összeírni kik lázítottak - iskolában politizálni tilos, fegyelmi aztán kirúgni! Mint ahogy a zsocik tették mindig is, ezért nem mer elmenni senki egy jobbos rendezvényre, ezért nem meri szinte senki vállalni a véleményét (súlyos hiba, ha gyáva a jobboldal!), ezek a vörös patkányok meg elállták a forgalmat tegnap, közlekedés akadályozása miatt 2002-2010-is hány de hány jobbos demót letiltottak - ezúttal a vörös csürhe tombolt, sajnos az oszlatás elmaradt. Kevesebb gáztarisznyás romkocsmatöltelék indexes bölcsész, jobb felsőoktatás!!!!

Ők is listáznak minket jobbosokat, 2002 után rengeteg embert csak politikai meggyőződése miatt szórtak ki az összes állami hivatalból. Ha nem egy liberális, buzi zsidó kerül a Mi Nemzeti színházunk élére, vagy bárhova máshova, azonnal fasisztáznak!!!!!!! Ezeknek nem lehet, nem szabad, és nem is kell megfelelni, ők a bosszú népe.

A szadeszcsürhe akar visszafurakodni a hatalomba. Abból is jól látszik, hogy egyrészt elzavarták a jobbikosokat akik pedig ugyanazokésrt a célokért tüntettek volna, másrészt már bele vittek felsőoktatéson kívüli témákat pl. a nemzeti kulturális alapot kirekesztőzték, a kormányt fasisztázták stb.

meg amiért még hápognak most, nem a libernyákos buzi zsidó nyerte a nemzeti pályázatot :))))))

Itt nem lesz még egy 1919-es patkánylázadás, de taxisblokád sem! Azt is tankokkal kellett volna oszlatni.

vörŐspatkány terjeszt kórt, vörös dani takarodj!

www.magyarhirlap.hu/kulturkampf

megjött ron werber elkezdődött a szocik kampánya, nincs mit tisztelni se rajtuk se a véleményükön, nem érdemlik meg, kiíratkoztak az emberiségből amikor embertelen eszméjük szolgálatába szegődtek anyagi előnyökért /bérkommentelők/ tehát hajrá, ide is jönnek hányni a balliberós férgek látom, és a többi széttrollkodott jobbos blogot is, csak nem értem, index.hu embereknek fizet ezért vagy maguktól ilyen retardáltak????? :DDDDD

orbán milyen amúgy tudjuk, de a másik társaság nem csak tandíjat vezetne be, ingatlanadót és még sok minden mást is ami fájna!!!!!!!!!!

még valami : pontosan az a hülye aki nektek hisz, az a retardált aki bármit elhisz egy lúdmillásnak, ők szeretnék ha a magyar ember mind buta megvezethető lenne, a fajtátukból sajnos jutott a kormányba is de a másik. szoci társaság 100% belőlük áll!!!!!!!!!

itt az adat, utálom a szocionistákat, utáltam őket mindig is, és utálni is fogom őket, egyáltalán milyen jogon létezhetnek még ennek a mszmp nevű foshalomnak utódpártjai, a kutya úristenit!

hurmazs 2012.12.18. 16:10:01

Ennyi marhaság után gondolom lesz
coming out!
Stefania valami paródia lehet.

.net 2012.12.19. 00:58:24

@hurmazs:

Azt soha nem lehet tudni.
Sajna ismerek élő igazi embereket (após, sógor) akik igazi hithű feketeöves narancsbolsik. Hozzájuk képest stefi egy liberális elhajló. :-)

ozzylampedusa 2012.12.19. 13:58:19

Nem,nem, nem és nem!!!!:D:D Először azt hittem, h vicc.....Mondjuk Kim Ir Szen, avagy Mao Ce Tung bértollnokai is megirigyelhetik ezt a cikket.A spirituális erőkkel bíró kormányfő!Hát ez jó.....

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2012.12.19. 19:18:48

Vicc is. Ne mondja senki, hogy nem. Szerintem már a grafitrajzokból egyértelmű. Stílusparódia, más nem lehet. Egy dolgos, puritán, szőke, egyszerű leány típusgondolatai valaki különösen idegesítő stílusú tollából.

msdng · http://barikad.hu 2012.12.20. 17:44:45

bértollnokok itt a blog.hu-n kizárólag liberális oldalon találhatóak, mint az közismert :))))))))))))))))))))))))))))))))))

AbsolutGeist 2012.12.20. 20:09:35

Stefánia kisasszony, vagy inkább Nertársnő, te a Haza remek szolgálója vagy. Cikked pártunknak és népünknek remek irányvonalat mutat, demonstrálva a lázítók negatív példájának kisszerűségét, objektíve kudarcra ítéltségét, és egyúttal a valódi nertársak acélkemény értékrendjét, melyet balliberális sötétben bujkálók nem gyengíthetnek.

a fényes jövőbe szegezett tekintettel
Absolutgeist nertárs,
csak a Fidesz!

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.22. 11:39:34

@$$$=$$$:

$$$=$$$ 0 bejegyzést írt és 158 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2012.12.09. óta tag.

HITVÁNY KUTYA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kamasoft50 2012.12.22. 11:49:13

Volt már egy V - V.I.Lenin, ezért a helyes felirat ez lenne: V. Iljics Orban ! Jó lenne ha ő is ott álmodna nagyokat, ahol most az előbbi!

aquamarineblue 2012.12.31. 15:57:30

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
... és úgy általában az íráshoz: Húdebeteg! :D

Már ha vicc.

Ha nem, akkor kérem forduljon valamelyik felsőoktatási intézményhez, lehetőleg olyanhoz, amelyik némi történelmet tanít.
Az unortodox gazdaságpolitika biztos jó. Most éppen az Argentin nép örül neki és majd mi is sorra kerülünk mert van lejjebb ennél is.
Persze "mi szavaztuk meg" ezt, a nép. Viva Viktor!
Sajnos nincs jelenleg törvényes módja a teljes parlament végleges eltávolításának az életből, de talán lesz olyan kormányunk aki ezt lehetővé teszi. Az is elég unortodox szerintem. Lehetne ilyeneket is megszavazni. Egy kis halálbüntetés a hazárulóknak, egy kis ujj/kéz levágás a tolvajoknak. Lenne hirtelen párszáz megcsonkított hulla a ravatalozó helyett feltúrt nagy gödörben.

törökmonika 2013.01.02. 16:43:13

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: dehogy terjesztem. ekkora baromságot már rég olvastam, megkímélném az embertársaimat.

törökmonika 2013.01.02. 16:48:07

paródiát nem így kell írni, de nem adok órákat belőle.

Kom Szom-Ol · http://csollima.blog.hu 2013.01.03. 07:22:08

Stefánia Elvtársnő!

Pártunkat és népünket mélyen megérinti az Ön állhatatos küzdelme.

Propaganda-osztályunk vezetőinek különösen elnyerte a tetszését az, ahogy "unortodox konzervativizmus" kiváló jelszava alatt az ortodox kommunizmust építik a Magyar Népköztársaságban.

További eredményes harcot kívánunk Önnek innen a távoli Népi Koreából, ahova várjuk sok szeretettel egy hosszú, kimerítő tanulmányútra...

Elvtársi üdvözlettel:

Kom Szom-Ol
s. k.

Ironfist 2013.03.14. 13:03:53

Juj, ezt most olvastam - te tényleg ilyen hülye vagy? azt hittem, csak trollkodni jársz a vastagbőrre. :D Vagy ezt te tényleg beveszed? A diákok elsöprő többsége felakasztaná a gazdáidat - persze az mszp-vel együtt - merthogy KOMMUNISTÁK, és KIZSÁKMÁNYOLNAK minket! :D

Akombakom80 2016.12.16. 11:34:23

Ki a picsa ez a stefania, aki meg szabadlabon van, es nem kezelik kenyszerzubbonyban napi 5 marek gyogyszerrel?? Eleinte tenyleg azt hitte, hogy a bagi-nacsa parodiaba csoppentem, de rajottem, hogy nem...Hat egyszeruen teljesen le vagyok dobbenve, hogy letezik ilyen picsa, akinek az irasat egyszeruen nem tudtam vegigolvasni, mert a feleig jutva rajottem, hogy remenytelen eset, ennyi hazugsagot es tevhitet egy helyen mar reg nem olvastam, amennyiben komolyan gondolta a szerzo, ugy vagy beepitett ember, vagy teljesen agyhalott hivo, de hogy valaki meg csak veletlenul sem, egyetlen megemlitett dologba se trafaljon bele meg megkozelitoleg sem, ez azert kemeny...::D Minden, amit leirt, pont az ellenkezoje igaz, sajnos..!! Zacher dokit keresd fel, mert szerintem komoly mergezes aldozata lettel, illetve jo lenne, ha nem ekkora egetvero hazugsagokkal nem taplalnad az amugy is agymosasra hasznalt mediat, mert meg a vegen valaki el is hiszi. Ekkora idiotat, vicc...
süti beállítások módosítása