HTML

gothicsvab.jpg

veledvv.jpg

Friss topikok

A világ egy baranyai sváb lány szemével

Üzenet a kivándorolni szándékozó magyaroknak

2012.10.31. 12:01 Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠

Az ország cserbenhagyása (mert a külföldre vándorlás a jelen helyzetben gyakorlatilag egyet jelent a haza cserbenhagyásával) önző érdekek, anyagiasság, kicsinyesség, kishitűség, egyéni ambíciók miatt teljesen elfogadhatatlan, sőt lélektani aspektusból nézve az egyéni kudarc legteljesebb beismerése, csúfondáros megfutamodás, alávaló gyávaság.

"Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik." (Wass Albert)

Az igazi magyar ember önzetlen, mert a látszólagos kudarc és eredménytelenség sem tudja megtörni hitét, bizalmát és szeretetét.  Nem menekül külföldre, nem próbál hazája nélkül, s még kevésbé hazája  ellenére boldogulni, nem cseréli le szülőhazáját – még gondolatban sem! – egy tehetősebb országra.

Véleményem szerint tehát ti nemcsak önzőek vagytok, hanem gyávák is.  Az önzés bizonyos fokig létfenntartásunk szükségszerű velejárója, a túlélés biztosítéka. Ki ne akarna magasabb életszínvonalat saját magának? Az igazi magyar ember azonban képes önzőségét korlátozni, ha a közösség érdeke úgy kívánja. A közösségtudatú állampolgár  a saját és a közösség – ami ebben az esetben az ország – sikerességét, vagyis a kollektív sikerességet próbálja növelni, míg a önző viselkedés olyan egoista motivációval bír, amely összeegyeztethetetlen a közösség működésével.

Összefoglalva: aki megretten a kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekül a jobb megélhetés reményében, az gyáva, alávaló ember. Ezeknek az fanyalgóknak a túlnyomó része amolyan "ballaszt" az ország nyakán,  és jelen ismereteink szerint nem töltenek be semmilyen hasznos funkciót a társadalomban. Csak fanyalogni tudnak.  Változást és reformokat követlenek, de megállás nélkül fanyalognak, ha a reformok hosszabb ideig eltartanak, nagyobb véráldozatot követelnek, vagy valamilyen érdeksérelemmel járnak. Menjetek csak, nem fogunk értetek könnyeket hullajtani, eddig is csak hátráltattatok bennünket a munkában, az ország újjászervezésében.

Ezerszáz éve létezünk Európának ezen a részén, a gyönyörű Kárpát-medence közepén.

Úgy gondolom,  ez a tény önmagában véve is büszkeségre adhat okot és óriási inspiráló erővel hathat, hiszen egyetlen más, keletről érkezett nép nem maradt meg. A magyarság azért tudott gyökeret verni, mert meg akart maradni, és a magyar nemzeten belül mindig többségben voltak azok, akik hősiesen vették tudomásul sorscsapásokat, nem futamodtak meg a megpróbáltatások elől,  bátran kiálltak a túlnyomó számú ellenséggel szemben is, és ha kellett (márpedig sajnos sokszor kellett) újjáépítették a letarolt országot és megteremtették az újrakezdés alapfeltételeit.  A magyar nemzet ezeregyszáz éves fennállásából tehát az a rendkívül biztató tanulság vonható le, hogy ez az aránylag kis létszámú nép a sok támadás és sorscsapás ellenére is képes volt megőrizni önmagát. Megállapíthatjuk tehát, hogy Magyarország azért élte túl az elmúlt ezer évet, mert az össznépesség többsége bátor emberekből tevődött össze.

Ezt a jelenséget gróf Klebelsberg Kunó így fogalmazta meg:

„Világosan kell látnunk, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el, hogy pozitív emberekre, aktív emberekre, produktív emberekre, konstruktív emberekre van szükség és ha egy nemzetben a munkás, a dolgos, a cselekedni akaró, a teremteni és alkotni tudó embereken felülkerekedik a negatív emberek számaránya, akkor az a nemzet képtelen a haladásra. Célunk ennek a pozitív magyar embertípusnak a kimunkálása, olyan emberek nevelése, akik a magyar sors nagy kérdéseire igennel válaszolnak."

Orbán Viktor is menekülhetne a rá váró nehézségek és megpróbáltatások elől. Összeroskadhatna a nemcsak testére, de lelkére nehezedő elképesztő teher alatt. De Orbán Viktor rendületlenül kitart az ország mellett. Azt javaslom, hogy kövessük Orbán példáját a haza iránti kötelességek teljesítésében.

277 komment · 1 trackback

Címkék: média politika munka elemzés kivándorlás Fidesz Orbán Viktor Magyarország Közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://stefania.blog.hu/api/trackback/id/tr144880860

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: El kell menni? Pakolj, indulj 2012.10.31. 13:04:42

Kedves Gyerekek és Felnőttek!Mai tanácsom azoknak a nyafogó hisztigépeknek szól, akik telesírják a netet azzal, hogy el kell innen menni. Kezdjük azzal: maga az elmenés vagy maradás problémája valós. Ebben az országban legalább 1849 óta jogos a kérdés,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2012.10.31. 13:01:41

A méhed járjon ne a szád.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.31. 13:21:42

Kedves Kisasszony, magácska csak ne írjon 1100 évet, maradjunk inkább úgy 300-nál. Kedvesen szólok, mert mi magyarok a gyüttmentekkel is vendégszeretők vagyunk.

Az én öreg barátom, Bölcs Boldi Bácsi szintén írt a kivándorolni szándékozóknak:
hartland.blog.hu/2012/10/31/el_kell_menni_pakolj_indulj

SzCsaba 2012.10.31. 14:01:08

Vissza lehet építeni a műszaki zárat.

Én a magam részéről élvezem ezt a blogot, még több posztot kérek, vicces olvasni az ötvenes évekbeli Szabad Nép cikkeket Ctrl+C, Ctrl+V-vel átalakítva.

peelou75 2012.10.31. 14:25:43

Nem tudom továbbra sem eldönteni, hogy ez a blog vicc vagy sem. Viccnek annyira nem erős. Mondjuk svábként arról írni, hogy akik külföldre vándorolnak azok árulók, az az ősök rendkívül magas ívű szembeköpése, ilyenformán végül is van némi humorfaktor benne.

Tapmancs 2012.10.31. 14:27:01

"Orbán Viktor is menekülhetne a rá váró nehézségek és megpróbáltatások elől."

Amíg van mit ellopni minek menjen? Amíg van föld amit ki lehet játszani a haveroknak addig minek menjen? Amíg Kövérlaca tankolására jut 4 millió, minek menjen?

Surfy 2012.10.31. 14:31:49

hogy baszna szájba egy taliga majom

pimpalini 2012.10.31. 14:33:13

@SzCsaba: @peelou75:

Ti el is olvassátok a posztokat?:)

@Surfy:

Normál méretű majom, vagy apró? Nem mindegy.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.10.31. 14:33:44

Orbán Viktor nem megy el, mert itt van az összekotort szemétdombja, amin ő az úr. Máshol a "tehetségével" teljesen átlagos lúzer lenne. Miért is menekülne a porondmester a cirkuszból?

nyanyus 2012.10.31. 14:35:53

@peelou75:
Ugyanígy vagyok én is! Nem tudom, hogy ez vicc-e, mert ha nem, akkor a kisasszonynak azt javaslom, hogy a munkanélküli diplomás és nem diplomás fiatalság helyett is maradjon itthon! Azoknak viszont azt, hogy amilyen gyorsan tudnak, olyan gyorsan söpörjenek valahová, ahol élhetőbb életet találnak maguknak, mert Orbán Viktor nem fogja nekik visszaadni az éveiket, fiatalságukat, amiket Ön szerint be kellene áldozniuk a haza oltárán. Nem akarok demagóg lenni, de nem lehet annyira szeretni egy országot, hogy emiatt nyomorogni kelljen. Mindenkinek egy élete van és azt senki sem kívánhatja, hogy egy korrupt, antidemokratikus, rossz gazdasági vezetésű országba töltse el. Egyébként inkább szomorú, mint elítélendő, hogy a boldogulás érdekében sok embernek el kell hagynia a hazáját!

lyesmith 2012.10.31. 14:35:54

"Azt javaslom, hogy kövessük Orbán példáját a haza iránti kötelességek teljesítésében"

Hmm, Úgy érted hogy ne végezzünk termelő munkát egy napig sem hanem szívjuk az ország vérét amíg meleg?

Megfontolandó!

hümhüm 2012.10.31. 14:36:43

Stefike!
Egy kis nyelvhelyesség:
A posztodban a "se" szócskát helytelenül használod. A "se" a "ne" tiltószó repetítora, a "nem" tagadószóé a "sem". Tehát a szövegedben a "se" helyett "sem"-et kell írnod, mivel olyan mondatokban szerepel, ahol tagadó felsorolások, tagadó mellékmondatok ill. mondatrészek vannak.
Amúgy kissé szirupos a posztod. Elfeledkezel arról pl., hogy vannak olyanok, akik ténylegesen kilátástalannak élik meg a helyzetüket, és ezért mennek külföldre szerencsét próbálni. Ott aztán mosogatnak, szart pucolnak vagy más olyan feketeseggű munkát végeznek, ami benszülött németnek, angolnak stb. derogál. Őket azért mégsem lehet gyávának vagy más negatív jelzős embernek nevezni, egyszerűen csak élni akarnak.

Deneware. 2012.10.31. 14:38:04

Feltételezem, Sefánia kisasszony sváb felmenői is megrettentek az otthoni kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekültek a jobb megélhetés reményében. Szerencsénk hogy pont Magyarországra jöttek, mert így elsőkézből, tapasztalatilag mondhatja el nekünk szép anyanyelvünkön Stefánia kisasszony, hogy milyen szar ember is az aki, így cserben hagyja szülőföldjét. Pont mint az ő ősei...

nandras01 2012.10.31. 14:38:29

"Orbán Viktor is menekülhetne a rá váró nehézségek és megpróbáltatások elől. ...De Orbán Viktor rendületlenül kitart az ország mellett. Azt javaslom, hogy kövessük Orbán példáját a haza iránti kötelességek teljesítésében."

stefi, te drága!
ez olyan gyönyörű kép, hogy rovásírással fogom az ágyam fölé vésni, így éjjelente pillangókkal és verebekkel összebújó galambokkal fogok álmodni és sohasem lesz rossz a reggelem.
köszönöm, ó köszönöm drága stefi!

Tímár Mihály 2012.10.31. 14:39:00

Igaza van a kisasszonynak: elég nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki feladja a biztos és nyugodt megélhetést, a gyerekek színvonalas oktatását, jövőjét és felcserélje a bizonytalanra, azaz Magyarországon maradjon. A legtöbb ember puszta kalandvágyból marad.

Kutchek (törölt) 2012.10.31. 14:42:00

Van néhány ismerősöm, aki azért ment ki pár évre, hogy némi tőkével jöjjön haza.
Családi házat építsen, vállalkozást indítson, gyerkeket neveljen.
Majd elküldöm nekik ezt az "írást" ;)

Már a honfoglalás idején nem kevés "működő tőkével" tértek haza a kalandozó magyarok. Most max. dolgoznak érte.
Vagy az a gáz, hogy nem a fidesznek csicskáznak?

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.10.31. 14:42:08

Basszus ez felultmolta a tengapi Modorosblog posztjat. Szolni kene Tibinek, hogy lekoroztek.

Pot_147 2012.10.31. 14:43:50

Csak Nínó Karottát tudom idézni, aki szerint:
"Muhaha!"

vaffanculo 2012.10.31. 14:43:55

Stefi kisasszony te vagy szimplán hülye vagy, vagy be vagy drogozva. Körülbelül ennyit ér a posztod, amit most írtam rá:)

LallyPop 2012.10.31. 14:46:26

1. Megértem aki el akar menni, de aki utána itthonblogol/kommentel és fikáz az merő szánalom.

2. Aki a kivándorlást megélhetési okokra fogja, az nyugodtan keresheti a hibát magában is. Azért elég sokan megélnek, úgy tünik.

3. Aki akar menjen, de ne alibizáljon utána hogy mér volt muszáj. Azért ment mer akart, kész.

Prien-u47 2012.10.31. 14:47:11

és tessék mondani, orbán viktor is hitet meg hazaszeretetet tesz a fazékba hónap végén?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.31. 14:47:59

Nem menekül külföldre, nem próbál hazája nélkül, s még kevésbé hazája ellenére boldogulni, nem cseréli le szülőhazáját – még gondolatban se! – egy tehetősebb országra.

- Azért 250.000 EUR-ért az ország hajlamos népet cserélni.

LallyPop 2012.10.31. 14:48:26

@Tapmancs: Amíg Kövérlaca tankolására jut 4 millió, minek menjen?

- Megérkezett a bicajos proller is...:))

Plumper 2012.10.31. 14:48:45

persze, menjen csak el innen az értelmiség és a szakmunkás is, lehetőleg mind fiatalok.

és itt maradnak a gyűlölködők, hogy egymás széttépjék.

ez lesz, hacsak le nem váltjuk a jelenlegi bagázst.

Tamás András György 2012.10.31. 14:49:58

stefi!
nagyon szarul csinalod. latszik, hogy egy bunko vagy.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 14:51:12

A nemiszervedet! A nemiszervedet!
Kell. Most.

Ó, Stef.

(de csak ha női)

piglet is shine 2012.10.31. 14:51:18

"aki megretten a kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekül a jobb megélhetés reményében, az gyáva, alávaló ember. Ezeknek az fanyalgóknak a túlnyomó része amolyan "ballaszt" az ország nyakán, és jelen ismereteink szerint nem töltenek be semmilyen hasznos funkciót a társadalomban."

Khm... Csak alázatosan figyelmeztetni szeretném, fényes tekintetű tens'asszony, hogy a második mondattal kvázi hátba méltóztatott szúrni logikailag az előző mondatot.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.31. 14:51:36

kérdés, ha az adófizetők elmennek, kinek a pénzét fogja költeni az állam? és vajon miből finanszírozzák az átszervezést meg a sok talpnyaló bérét, irodáját, szolgálati kocsiját? vagy végre majd ők is normális munka után néznek, és csak úgy kalandvágyból kipróbálják a kemény munkát meg a reálgazdaságot?

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 14:52:11

Életemben először látom ezt az Indexen méltán világhírű blogot. Törzsolvasókat kérdezek: Ez valami vicc?
Viccnek siralmas, komolynak viszont vicces.

szociológus 2012.10.31. 14:52:51

Most meghatódtam.

Gyorsan ki is vágom az asszonyból a második gyermekünket. Ugyanis a terv az volt hogy amikor a harmadik kezdené az iskolát hazamegyünk, és veszünk egy lakást.
De most megvilágosodtam. Egy gyerek kell és egy panel 30 év hitelre, otthon, most. Rám senki ne mondja hogy gyáva és cserbenhagyó vagyok :-)

Micahaza 2012.10.31. 14:52:55

Van 3 gyerekem, feleségem. Azért megyünk el innen, mert nem érzem a családom biztonságban. Nem tudom, hogy mikor fogja betiltani egy alkotmánymódosítással, hogy levegőt vegyünk. :-( Szétopja kedves Viktorod az országot. Pl. A Radnóti gimnáziumban az öregdiákok és a tanulók szülei dobtak össze kb 20 millió forintot tavasszal, mert megkurtították a kötségvetést. Most meg milliárdokért átépítik a Ferenciek terét. Felcsúton meg futball stadion épült. Ha a Kedves Vezető tényleg az országáért cselekedne, nem így lennének elosztva a közpénzek pl.

Tapmancs 2012.10.31. 14:52:59

Csak egy kérdés Stefániának:

Az aki elmegy jövőalapozás céljából, de haza akar települni, ezért a "kinti" fizetéséből családi házat épít, ezáltal több adót befizet Magyarország kasszájába mint az átlagos itthonmaradt munkavállaló, továbbá hazai vállalkozásokat bíz meg az építéssel, az is áruló?

(csak hogy tudjam mi vagyok)

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.31. 14:53:25

@hümhüm:

Na, megjelent az első nyelvtannáci a blogomon. Üdv a fedélzeten, kispajtás!

LallyPop 2012.10.31. 14:55:07

@Tapmancs: Te soha nem fogsz házat építeni benzinpézes proller..:)

dr.kakaósbögre 2012.10.31. 14:55:07

Jézusom.KI volt ez az állat aki a Stefit címoldalra tette?

É2I 2012.10.31. 14:55:12

Vicc ez méghozzá gyengécske. Ha meg irónia, na annak meg egyenesen szar.

Tapmancs 2012.10.31. 14:55:56

@Ándi bácsi: Öregem, nem látsz a dolgok mögé mi?

blah 2012.10.31. 14:56:03

Stefi, elárulod, hogy Baden Württemberg mikor volt Magyarország része, vagy te is egy ilyen alávaló családból származol?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 14:56:51

@hümhüm:

És mi lesz a helyes magyar idézőjel használattal mein obersturmbahnfürer?

„ ”, nem " "!

Sie mussen gehen selb ausradieren.

SzCsaba 2012.10.31. 14:58:35

@pimpalini: Aham :)

"A balliberális hisztériapropagandának természetesen évtizedekre visszamenő hagyománya van. Ezek a gazemberek mindmáig a Jászi Oszkár, Kun Béla és Károlyi Mihály által kifejlesztett és meghonosított (és sajnos sikerrel alkalmazott) "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk" elv alapján működnek, és készek akár a saját országuk ellen is totális háborút viselni csak azért, hogy visszatérhessenek a hatalomba. "

"Véleményem szerint Orbán Viktor jelenleg az ország legerősebb koponyája, a férfiasság mintaképe, akinek egész lényéből valami csodálatos, bizsergető huncutság, erő és erély sugárzik ki, és akit a faluról, paraszti sorból városba igyekvő, értelmiségi sorba emelkedni kívánó emberek mélyről jövő s kiapadhatatlan energiája hajt."

Tamás András György 2012.10.31. 14:59:30

@É2I: ilyen amikor a taplomagyar maszopos viccelni akar.

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 15:02:02

Tényleg csak kíváncsiságból: Komolyan Peenemündéből méltóztatik osztani az észt?
(Ha véletlenül ez mégis vicc, akkor elnézést kérek, de nincs humorérzékem!)

kandel 2012.10.31. 15:04:35

akkor orulok, hogy negativ emberkent nem huzom vissza a pozitivak lovas szekeret.

TéeSzElnök 2012.10.31. 15:05:36

Ez a blog lassan már szórakoztatóbb, mint a hírcsárda! :D

ex-dr. vuk 2012.10.31. 15:06:33

Ez mekkora baromsag, te jo eg...

Megfigyelo 2012.10.31. 15:07:07

Hát ha valahol egy háborús bűnös gyilkos szavai a mérvadóak arra vonatkozóan, hogy mit jelent embernek lenni, onnan bizony menekülni kell...

whowanttoliveforever 2012.10.31. 15:07:39

Én most fogok nekiindulni, de nem érzem úgy, hogy cserbehagyó lennék és csak az önös érdekeimet nézném. Sőt, engem ez az ország hagyott cserben, emiatt kell mennem. Létrehoztam valamit, amire sorra zsebeltem be a nemzetközi elismeréseket, csak ezt itthon éppen senki nem értékeli. Hittem benne, hogy "próféta" lehetek a saját hazámban és erre fel is tettem mindenünket, nem másokét verve a csalánba, hanem mindent rááldozva, amit a családom ezen a helyen az elmúlt évszázadokban megteremtett.
Mivel ennek a végére értem, és semmi nem mutat annyi irányába, hogy itthon van esélyem akárcsak visszakapni amit anyagilag és munkában belefektettem a "hazafiasságomba", így most el kell fogadjam a sorban álló külföldi ajánlatok egyikét, amelyek mindegyike gyakorlatilag azonnal visszaadja azt a pénzt amit eddig beletettem, így családom itthon maradó tagjainak nem kell az utcára kerülnie.
Nem hiszem, hogy az elmúlt években a könnyebb utat választottam, de ma már csak egyetlen út áll előttem, ha nem akarok "hősi hallott" lenni.
Áruló lennék?

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:13:44

@nandras01: Turullal.

Amugy meg ez kerem micsoda Stefi? "Összeroskadhatna a nemcsak testére, "
Bolcs vezerunknek nincs a tesere nehezedo suly, hiszen a koverek a halala!

KevinMulder 2012.10.31. 15:14:57

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke:

Hűűűűűűű ... azt hittem nincs lejjebb. De akkor ezek szerint van ...

rkazinczy 2012.10.31. 15:19:12

Wow. Komoly pszichopata a csaj, vagy csavo aki ezt megirta.

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:19:57

Egyebkent en szinten ilyen gyava fereg vagyok. Epp most keresek egy olyan helyet, ahol nem huzzak le rolam az utolso bort is, hogy kedves politikus barataim foldbirtokosok legyenek az en penzembol. Bizonyara nem fog hianyozni az a csekely adom, amibol havi ket ember atlagberet ki lehet fizetni. Vedd ugy, hogy harom csaladdal kevesebbet kell szamolni, mert en az enyemet viszem, a masik kettoe, meg ketlem, hogy egy fizubol megel. De kozmunkara meg jok lesznek, a tobbiek berenek a karara.

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.10.31. 15:20:35

@pimpalini: remélem vastaliga és nem kubikostalicska az egység

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 15:20:38

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Köszönöm, már vágom.

Basszátok meg, ez tényleg nem vicc! Beleolvastam a korábbi posztokba, hát ennek a fele se répa! Hennyehinnyehunnya! Nem gondolt még a hölgy szülésre? Jó sokra. Kell ám ide az ellensúly, az utánpótlás, mert ez a sok éhenkórász mind megy külföldre.
Pedig még lenne vesztenivalójuk: az életük.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 15:21:36

Stefi drága, egy kérdés:

Termszetesen mindenben egyetértek (lásd, 14:51:12), de nem lehte szerinted a mindenki maradjon itthon helyes álláspontot egy adag keresztényi elnézéssel az elmenni kívánók iránt úgy összeegyeztetni, hogy kiterjesztjük a Haza területét mindarra a tájra ahova ők abban a tévhitben – mint majd kiderül – mennek, hogy az máshol van? Ez, vagyis a hódító hadjáratok egyben megoldanák az általad joggal említett bátor magyarok számára is a munkanélküliség egyelőre fojtogató kérdését. Én tudom, hogy van abban részemről egy nagy adag arrogancia, hogy fölteszem ezek szerint, hogy Orbánnak magának ez még magától nem jutott eszébe, de rögzítem abban a meggyőződésben, hogy mint a népi mondás tartja, három fasza van a lónak, mégis tehenet ellik.

Kutchek (törölt) 2012.10.31. 15:21:58

Szerintem Bayer Zsolti nője, vagy maga az 5-ös párttag:))))

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:22:30

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Bezony! Veresen. Tudod, lehet, hogy nem is a csaladom biztonsaga erdekeben megyek el. Legalabbis nem az anyagi- es letbiztonsaga miatt. Egesz egyszeruen megremit, hogy az utcan barmikor osszefuthatnak egy ilyen eszelos orulttel.
Pedig mondta a pszichiater-foorvos baratom, hogy jobb, ha nem tudom kik flangalnak szabadon, te te bizonyara a legfelsobb kategoriat kepviseled!

KevinMulder 2012.10.31. 15:23:11

@El Visco Stello: Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez a blog mondjuk 10-15 éves távlatból hogy fog kinézni. Vajon Stephánia kisasszonyt bedarálja a nagy hazafiassága vagy csendben beismeri a vereségét és elkullog? Megannyi nagyon érdekes és feszítő kérdés ...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.10.31. 15:23:30

továbbra is tisztelve a blog szerzője elmeorvosainak emberfeletti munkáját, azért egy nagyon komoly és súlyos szemléleti tévedés van a posztoló felfogásában.

sajnos ugyanis nemcsak a "balliberális" értelmiség hagyja el az országot - ez egyébként egyáltalán nem kötődik politikai nézethez -, hanem a jó szakmunkások, iparosok hada is, azaz - a szerencselovagokat leszámítva - az aktív réteg egy nagyon értékes része.
az a része, amelyik valóban tud és akar dolgozni, adózni, építeni, nemcsak a Vezérnek bólogatást tekinti országépítésnek.

ebből az aspektusból pedig abszolút érthetetlen a kivándorlás feletti öröm.

2012.10.31. 15:23:33

Ezt a hagymázas baromságot elolvasva igencsak megjön az ember kedve a "kivándorláshoz".
Jó nagy bajban van szegény Magyarország, mert rengeteg, a szerzőhöz hasonló gondolkodású ember él idehaza.
Ha orbán hirtelen megállna, a kisasszony feje nyakig becsúszna az elnök úr valagába.
Bár ezzel aligha érné nagy veszteség a nemzetet...

tarackos 2012.10.31. 15:24:02

Ajjaj. Stefi elkezdett ellentmondani neki. Ő azt mondta: menjetek, lássatok világot és térjetek majd haza az én országomba. A megújított országba.

Erre Stefi lealázza őket, kik majd világlátottan hazatérnek a nemzet üdvére, az Ő szolgálatára.

Baj lesz ebből. Az ellenforradalmi mozgalom csíráját vélem felfedezni. Sehol nincs már az ember biztonságban.

stf! 2012.10.31. 15:24:29

Sajnos az a baj ezzel az országgal,
hogy akinek nem kellett volna elmennie innen, már rég elment, akinek meg már rég el kellett volna mennie, még mindig nem ment el innen.
Igaz magyar ember nem nyilatkozik arról, milyen az igaz magyar ember,
mint ahogy arról sem beszél senki folyton, hogy az ember levegővel él, egyszerűen csak veszi folyamatosan.

Rive 2012.10.31. 15:25:35

Nos, bár a posztolónak nem igazán sikerült dekódolnia, a Haza egyértelműen kinyilvánitotta, hogy ki az, akire itthon nagy szükség van - és ki az, akire nincs.

A Haza megbecsüli azt, akire szükség van, igy akinek mostanában emelték a juttatásait, és mégis kivándorlást tervez, az valóban egy büdös hazaáruló. Hazaszerető nyugdijas nehogy efféle országpusztitó lépésre szánja rá magát!

A Haza azt is egyértelműen kinyilvánitotta, hogy ki az, akire nincs szükség. Akinek a terhei növekedtek, akinek a juttatásait nem emelték vagy egyenesen csökkentették, az nemkivánatos személy. Diákok, dolgozók, átlag alatt keresők, gyereket nevelők azonnal pusztuljonak országhatáron kivülre vagy ahova akarnak, a Hazának nincs rájuk szüksége!

---

No, ez is lett akkor olyan komoly, mint a poszt, amire válaszoltam vele.

Megfigyelo 2012.10.31. 15:27:55

@Micahaza: Muszáj sürgősen átépíteni, mert ott szokott tüntetni a Milla.

ivan_the_terrible 2012.10.31. 15:28:24

@Prien-u47: ne zavard össze a szerzőt ilyen szőrszálhasogatással!:D

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 15:28:36

@KevinMulder: Nem lesz ezzel gond.
A hazafiság nem fogja bedarálni, mert ez nem az. Vereséget meg nem fog szenvedni, mert az ellenséget csak képzeli.

KevinMulder 2012.10.31. 15:29:15

@Megfigyelo: Nézd, ha a "Milla" hatalomra kerül, akkor már nem kell ott tüntetni.

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:29:31

Az egyebkent volt mar, hogy sunaznam? Mert akkor: Sunaznam! (de remelem nem olyan, mint a lap tetejen levo svab lanyok, mert azok ottan hanyadek randak. Olyan igazi tenyeres-talpas paraszt lanyok. Na nem mintha bajom lenne a foldmuvesekkel, felreertes ne essek!)

Ja es meg valamit? Szerintem Stefit megszallta a Buzidemon!

KevinMulder 2012.10.31. 15:30:47

@El Visco Stello: Végül is mindegy. Engem csak 5 percig zavar. Ő viszont napi 24 órában össze van zárva saját magával. Az azért félelmetes!

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.10.31. 15:31:24

Mondjuk nem értem, miért baj az hogy az ember gyereke elmegy a rohadó nyugatra megnézni, mitől megy ott jobban a szekér, aztán ha ezek a stefik végleg letaroltak mindent, hazajönnek és újjáépítik az országot, ugyanis kedves steffi felhívom a figyelmedet te nem abban a csapatban vagy akik építik az országot hanem abban, akik rombolják.
Nekünk kell várni arra hogy, ti eltakarodjatok már végre és mi elkezdhessünk építkezni.

Elijah_Baley 2012.10.31. 15:31:42

az utcsó bekezdés egy gyöngyszem, egész elérzékenyültem.

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.10.31. 15:32:26

az uccsó mondatomban a vessző kicsit összekuszálódott, de talán érthető voltam.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 15:32:58

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Stefiről van közelítő kép a Varánuszon, leírással mi a különbség közte és közte. Ah azok a mellek! Mit mellek! Mellekk! És Stefié még jobb. Mind a kettő, ha jól értem.

Belékivánulok.

zbzbzb 2012.10.31. 15:33:28

kedves stefánia,
a kurva anyádat.

Elijah_Baley 2012.10.31. 15:33:44

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: el kell ismernem az elsőségedet, de ha esetleg mégis úgy néz ki mint a képeken akkor majd én sunázom!

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 15:34:20

@De gustibusaut bene, aut nihil: Az mind semmi. Korábbi posztban Orbán férfiassága fotóval van illusztrálva (hiányos öltözékben)

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 15:36:33

A címben ezek az elsős kisképzős vázlatok is a hölgyet ábrázolják?

isti82 2012.10.31. 15:37:00

Hogy ez a cikkìrò mekkora egy idiòta!

rkazinczy 2012.10.31. 15:37:24

@zbzbzb: :DD Istenem!
Azt hiszem erdekes lesz erre a blogra jarni, kommenteket olvasni.

zbzbzb 2012.10.31. 15:38:31

@ByA: lehetetlent ne vállalj. mert pl. most úgy gondolod, hogy hülyére basznád. de ezt nem lehet, mert ez már hülye. itt csapdába kerülsz, és véged.
vigyázz!

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:38:47

@ByA: Azonnal meg kell nezzem!

@De gustibusaut bene, aut nihil: Egyiknek-masiknak olyan alla van, hogy a Neandervolgyiek is megirigyelhetnek....es nem a neandervolgyi nok!
Tehat rendben, lemondok onzosegemrol, igazszivu keresztyen magyar modjara atadom neked a lehetoseget, hogy benepesitsd kishazankat turullal diszitett igazhitu teuton lyanykakkal!

zbzbzb 2012.10.31. 15:40:08

@rkazinczy: tudod, olyan south parkosan gondoltam, amikor elmegy a zinternet, és túlélő táborokba vonulnak, randy marsh pedig bejut a zinternethez éjszaka, pornót néz, és rányit az őr...
megvan a jelenet?
:)

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:40:14

De beleharapnke meg egyet kivandorlasom elott egy Stefania-szeletbe!

rkazinczy 2012.10.31. 15:41:48

@zbzbzb: Jah. El lehetne vele jatszatni a japan csajos szajba pisilos jelenetet. iztos szereti a kaka sexet is.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 15:42:18

@rkazinczy:

Jobb, mint ecsettel rakni föl a porcelánt! Egy kicsit.

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:42:48

Nekem csak most kezd leesni, hogy Stefi nem a Hircsardaval versenyez! A tet ennel sokkal magasabb! O a Napiszar-Subba-9gag baberjaira tort es ellehetetleniti oket! Mint a maganceges idojarasjelentoket! Mar biztos vagyok benne, hogy ez egy kormanyzati blog es igy mernek csapast a konkurrenciara!

blah 2012.10.31. 15:45:00

@zbzbzb: az egy dalszöveg, csak stefánia helyett az van, hogy tankkal románián

pilar ternera 2012.10.31. 15:47:27

Stefike tegnap is címlapos volt, valami történik itten, kérem! :)

de vicces a csaj, annyi szent! :DDD

zbzbzb 2012.10.31. 15:48:32

@ByA: akkor menthetetlen vagy, kénytelen leszel életed végéig sunázni, turullal.
magyarosschan.

zbzbzb 2012.10.31. 15:51:06

@pilar ternera: mindig a "legjava" kerül ki :)
kíváncsi vagyok, akkor hogy is van ez stefiszelet szerint a liberálbolsevista nemzetveszejtő zsidó médijával, élén az index című förmedvényes mocsokgyárral?

hú, én is kezdek elstefisedni :)

J_B 2012.10.31. 15:52:20

Kedves Stefi, maga mér' nem iszik vályúból?
egyebet nem tudok mondani:DDD

zbzbzb 2012.10.31. 15:52:22

@ByA: hogyne hallaná. szittya módon nedvesíti magát neked éppen.
vigyázz, az ősturul asszonyok szőrösek, mert az ősasszonyok nem borotválkoznak.
remélem szereted az ilyent!

Szelid sunmalac 2012.10.31. 15:52:26

Stefania! Azonnal tessek hozzaszolni a rajongok tomkelegehez! micsoda dolog, hogy ennyien sunaznak, On meg nem hajlando leereszkedni kozejuk?!

KevinMulder 2012.10.31. 15:53:19

@zbzbzb: Azt olvastam, hogy csokigyár ... már kezdtem felizgulni ;)

zbzbzb 2012.10.31. 15:54:36

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: fél, hogy esetleg túlsunázzátok.
egyébként én kikérem magamnak, szerintem a kurva anyáját, mint ahogy fentebb említettem volt. turullal.

zbzbzb 2012.10.31. 15:56:33

@KevinMulder: jajj mert te se tudsz odafigyelni rendesen!
apád majd mehet az ispán elé ha nem vigyázol.
na ereggy csutakold le a szittya lovakat, meg hordd be a fát, azzal fűtünk így 2012-ben.
gyertyát gyújtsál!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 15:56:47

@zbzbzb:

Csakis. Különbenis a lelkére figyel az ember ilyenkor ha a gyönyör akkora fokában részesülhet, aminek a neve Stefánia.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 16:00:08

@zbzbzb:

Én nem lennék ellenére egy ilyen hármasnak, persze csak ha Stefi sem bánja, de, azt remélem kérhetem, hogy azért legalább nőstény turul legyen. Izé, tojó.

rkazinczy 2012.10.31. 16:01:02

De tenyleg van rola kep??? Hol lehet megnezni? Fent van Facebookon? Vagy iwiwen???

Elijah_Baley 2012.10.31. 16:04:59

Lehet, bizonyítani is kell valahogy hogy mi igazmagyarok vagyunk, nem lehet hogy mindeféle gyüttment genetikai multikultihulladék fattyú csak úgy sunázza ezt a jóféle ősmagyar sváb Emesét

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 16:06:10

@zbzbzb:

Ugyanakkor el kell árulnom valamit. Egyszer már kiábrádultam Stefiből. Hagyta magát megaláztatni a Varánuszos félkomcsi pasas által. Nem ezt vártam tőle. Voltak kifogásai, mentésgei de én a helyében nem törtem volna úgy meg.

És ennek nevére szokam én éjjelente 250-szer..... na de hagyjuk! Már csak az emléke beszél belőlem. Lehet, direkt jó lesz az a turul.

zbzbzb 2012.10.31. 16:07:08

@ByA: ha ennyire tetszik stefi lelke, kifordíthatnád.

zbzbzb 2012.10.31. 16:07:41

@ByA: fene a válogatós mindenedet. bronz már nem is jó?

zbzbzb 2012.10.31. 16:09:21

@ByA: ez a megalázós dolog mikor és hol történt?
és miért csak egyszer?
látod, kell neki, kéri...
ne egyedül maszatolj az ágyban! stefi szőrös lába és a turul bronzhideg kloákája csak téged várnak!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 16:10:07

@zbzbzb:

Nem értelek, Hát nem így tökéletes? Micsoda perverzek vannak!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.31. 16:14:19

Tetszenek látni, hogy ellaposodott itt minden?

Egy kicsit zavarbajönnek, egy kicsit így közelítik meg, egy kicsit úgy, de aztán nem tudnak mit kezdeni Stefi magasztos fennsőségével.

Még jó, hogy Ő nem adta föl a Hazát. Ő meg Orbán Viktor értik a magyart, akkor is, amikor a magyar már nem érti önmagát. De mennyire nem.

Stef!

Szelid sunmalac 2012.10.31. 16:15:13

@zbzbzb: A kloakaja is szoros? Az remlett fel elottem, hogy biztos be van fonva, mint a kepeken. Marmint a kloaka-szor.

@rkazinczy: Hohooo! Nem ugy van az! Fizetos az oldal es csak osi saman pipaval, vagy meg az inflacio elotti pengovel lehet elofzetni!

KevinMulder 2012.10.31. 16:16:21

@zbzbzb: Kezitcsókolom alássan! Fűtsön az, aki nem bírja a Kárpátok fagyas lehelletét, akiben nem dobog a magyarság medveszíve, a pannon puma makacssága. A mi népünk turulból sarjad, szirtként magasodik, szilárdan állja az idő és nemzetek viharát. Nem kell nekünk fa, gázártámogatás, melegedünk apánk és vezérünk lelkének fényénél. Esszük szavait és isszuk hazánkért ontott könnyeit.

pilar ternera 2012.10.31. 16:21:25

@zbzbzb: a förmedvényes mocsokgyárnak is van humorérzéke :DD

Szelid sunmalac 2012.10.31. 16:21:49

@KevinMulder: Ez nagyon szep volt! Elmorzsoltam egy konnycseppet a szemem sarkabol.

De azert kicsit hianyzik belole valami joizu zsidozas, vagy ciganyozas. Na jo, ha mas nincs, valami ballib-komcsi vagy bankar dolog is jo lesz.

Hisz mit er a tuzben edzett sziv, ha nincs mi ellen kiallni es kuzdeni?

KevinMulder 2012.10.31. 16:27:08

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Igaz magyar ember szeme világát csak nemes ügyre veti. Eldobja magától azt, mi nemtelen, s nem foglalkozik azzal, mi hőn szeretett hazáját a kétségek, megalkuvások és intrikák feneketlen mocsarába húzná. Tudod, a magyar turul nem kapkod amőbák után ...

káosz kapitány 2012.10.31. 16:27:56

úgy hirtelen felindulásból; a kurva anyád az a gyáva, h nem ölt meg mielőtt világra jöttél volna és ide okádod a mocskod.
kissé megnyugodva pedig pontosan azért kellett elmenni innen mert az ilyen birka agyú idióták mint magácska még mindig itt vannak és nem mentek el a baltás meg kínai haverokhoz. pedig mehetnétek és akkor nekünk lehetne egy nyugodt országunk amit építgethetnénk és nem azt kellene nézni, h mikor mit fognak megrendszabályozni valami elbaszott középkori értékrend szerint. de ahogy az első komment is mondta, te inkább kussol és szülj! inkább mégse, el nem tudom képzelni micsoda fosadékot tudnál magadból kipréselni. menj, kínáld fel nagyon magyar picsád bayer meg bencsik elvtársaknak meg a Kedves Vezérnek és elbaszott udvartartásának. te a svábok megszégyenítője vagy de magyarnak is csak egy utolsó bunkó ilyen jellegű gondolkodással. pontosan miattatok lehetett ez az ország mindig valami barom uralma alatt mert egy mocsok opportunista vagy.
lehet, h ismétlem magam de még egyszer; a kurva anyád! szüless kétszer idióta és akkor áldozd fel magad a haza oltárán. valószínűleg többet adóztam már mint ameddig el tudsz számolni és tettem ezért az egész kócerájért de ha soha nem elég és véget kíván az ember vetni a saját vesszőfutásának a romlás felé akkor meg gyáva? na még egyszer, a kurva anyád! takarodj vissza szülni, megmondták nem? akkor meg mit irkálsz össze vissza? olaj a tűzre? agymosott birka. a kurv... de hiszen már tudod!

Elijah_Baley 2012.10.31. 16:30:29

@káosz kapitány: nyugi már, ha sunázni akarsz, állj be a sorba, várunk már itt rá páran, okés?

sírjatok 2012.10.31. 16:30:30

kee hee zseniális blog

Szelid sunmalac 2012.10.31. 16:33:10

@káosz kapitány: Kapitany Ur! Kerem higgadjon le4 Egyreszt mert Stefi nem tehet rola. ez egy betegseg, betegeket meg nem bantunk! Masreszt pedig tessek a jo oldalat nezni, pl. hogy milyen izgalmas lenne egy turulos kloakaju teutonnal osszekeveredni! Ugye hogy maris alabbhagyott a duh?

tryclops 2012.10.31. 16:45:29

A teljesség igénye nélkül néhány híres emigráns magyar:

II. Rákóczi Ferenc fejedelem
Kossuth Lajos
Teller Ede
Márai Sándor
Faludy György
Ignotus Pál
Ajtai Miklós
Gábor Dénes
Feldmár András
Herskó Anna
Karády Katalin
Ónodi Henrietta
Zwack Péter
Vámbéry Rusztem
Mannheim Károly
Puskás Ferenc
Andrássy Katinka
Wass Albert
Vitéz nagybányai Horthy Miklós

Szóval mit szeretnél mondani ezzel a poszttal tündérke? És ha lehet kérni, most ne moderálj ki, nem áll jól a bőrnek a cenzúra.

zbzbzb 2012.10.31. 16:49:42

@káosz kapitány: kedves káosz kapitány, emlékeztetnélek, hogy a kurvaanyázást én kezdtem, és turultól született jogom, hogy megtartsam aztat.
szóval találj ki valami jobbat, legyél kedves Ön, tisztelt félázsiai polgártárs.
úgy is, mint nyírandó birka.
különben adóvizsgálat lesz!
de ez nem fenyegetés, csak egy ilyen ajánlás.

zbzbzb 2012.10.31. 16:51:48

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: egy arasszal alá kérnénk, és állunk itt már egy páran sorban...
apropos, a turulnak már nedves a kloákája.
fond be a combszőrödet és add át magad a sunázásnak!

Szelid sunmalac 2012.10.31. 16:53:05

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Neki miert valaszol Stefike? Hat Onnel is csak regimoduan szabad banni? Mert ha a hentyelges elofeltetele, hat erot veszek magamon es istenuccse taknyan tenyerulom, aztan hajanal fogva cibalom a kandallo ele teritett csodaszarvasburre, hogy nemzetunk fellenditsuk!

zbzbzb 2012.10.31. 16:53:21

@tryclops: ezek mind buzeráns zsidó nemzetveszejtő hazaáruló tetves aljas szemétládák!
igen, vitéz kőbányai is!
vagy nem?
megkérdem virág elvtársat, mert nem tudom most a vonalat...

Szelid sunmalac 2012.10.31. 16:53:58

@tryclops: Es a Kozso? A Kozsot kihagytad!

zbzbzb 2012.10.31. 16:56:19

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: eztet szereti ez, csendben elé állsz, kihúzod magad, aztán durr egy jó nagy pofon visszakézből.
hasra vágni, hogy csak úgy nyekkenjen.
az ágy széle finoman becsípi a combszőrét. hóna alatt megjelenik egy izzadságfolt az izgalomtól.
könyörgő hangja elcsuklik:
- tedd János, tedd! a turulra kérlek, itt, nagyságos szent orbánviktor nemes arcképe alatt, tedd!

KevinMulder 2012.10.31. 16:57:26

@zbzbzb: mit nemes arcképe alatt? OV maszkban ember, OV maszkban! ;)

zbzbzb 2012.10.31. 16:58:17

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: ráadásul teller adott a zsidóknak atomot. az is milyen egy nemzetveszejtő már.
pedig ha nekünk csinált volna atomot akkor most mind együtt énekelnénk boldogan a székely himnuszt a turul fészkében.
apropos, azt meg tudná-e mondani valaki, hogy miért akarják ezek a tündérek állandóan összemosni a székelyt a magyarral?
merthogy ők kikérik maguknak eztet, de ugyebár ők nem eléggé edukáltak.
szemináriumot kellene nekik tartani turulból.

zbzbzb 2012.10.31. 16:59:18

@KevinMulder: ne bassz már, hogy nem lóg a hitvesi ágy felett a félázsiaiak atyjának nemes arcképe?!
ezt ugye te se gondoltad komolyan?!
!!!!négy444!!!

Szelid sunmalac 2012.10.31. 16:59:46

@zbzbzb: Erre mostan nem tudok jo valaszt adni, mer nekem polo erdelyi a felesegem, de hamar megoldom, mer aztat is viszem innet hazat arulni!

KevinMulder 2012.10.31. 17:01:49

@zbzbzb: Nem hatékony. Ha alszik, nem látja. Szemhéj belső felére kell gravíroztatni. 3D-ben. Másik oldalára ledes megvilágítás....

Szelid sunmalac 2012.10.31. 17:04:16

Nem vagytok igazi hazafik! Nekem egy egesz huszarszazadnyi elethunagysagu Attilaba oltoztetett papirmase van itthon a Nagy Vezirbol. Sajnos hely szuke miatt a Szijjarto csak a kamraba fert be, a Kover meg a furdobe, de hetvegente beviszem oket a nappaliba is

zbzbzb 2012.10.31. 17:05:34

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: na, hogy te is milyen nemzetveszejtő vagy, itten külhoniakkal hálni, amikor fogy a magyar...

izé...

az a baj ezekkel a dumákkal, hogy nem elég sablonosak. most nálad is kilóg a lóláb. le is fogjuk vágni a nemzeti együttműködés jegyében. félázsiailag.
utána adó és közmunka, azt fél lábon is kibírod.

zbzbzb 2012.10.31. 17:07:39

@KevinMulder: túl drága és időigényes.
kell egy keret a fejre körbe, drótból. ez egy képet tart a mi nagy félázsiai vezérünkről a nép egyszerű gyermekének a szeme elé rá neki.
és a szeme héjját meg tűzőgéppel nyitott állapotban rögzíccsük.
így mindig látni fogja a mi nemes vezérünket, aki elvezet minket a pöcegödör széléről...
dehogy is, már! dehogy az aljára!
a tetejére!
csak nem ér le a lábunk, de az is miattad van!

káosz kapitány 2012.10.31. 17:08:44

elnézést uraim! csak hát ugye a nagy hevület, nehéz ilyenkor megálljt parancsolni! tessék csak tessék, önök után természetesen!
magácskának is puszi a pocijára de azzal a vákuummal dolgozó karosszéria javító berendezéssel megemelve a nyomást. hmm, akkor már nem csak a pocijára hanem körbe, körbe, karikába mindenfelé azon az elfajzott testén és elméjén.
@zbzbzb: értem én az ajánlást! tudom a helyem és elnézést öntől is. mondjuk birka már nem lennék mert korábban a tettek mezejére léptem és mielőtt teljesen letaroltak volna, ahogy a tanult német mondaná; kalap, kabát!

zbzbzb 2012.10.31. 17:08:55

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: gyenge kezdő vagy.
ha igazán nagy magyar lennél, akkor hoznál egy kínait 250 000 eur-al a zsebében, nem ilyen hülye babázással tökölnél.
látszik, hogy te is rontod szegény népünk sorsát!

zbzbzb 2012.10.31. 17:12:25

@káosz kapitány: kedves káosz kapitány, köszönöm a kedves szavaidat és igazán meghatódtam. természetesen itt, a sorban állás országában fontosnak tartom a sorrendet, ugye megérted!
másrészt pedig rohadt nemzetveszejtő vagy te is, fujj!
majd a családodon jól bosszút áll a nép, olvastam is valahol, hogy ez egyszer már bejött. de mikor is? nem jut eszembe hirtelen...

na mindegy, addig is írd meg a címedet legyél kedves, hogy megnézhessem, miképpen veszejted a nemzetet.
csak addig maradok amíg másik lakást nem találok a környéken, hogy tovább tanulmányozhassam a nemzetveszejtő áruló zsidó bandát, a mi félkínai fővezérünk, orbánviktor nagy dicsőségére!

Szelid sunmalac 2012.10.31. 17:15:59

Na jol van! Nekem elegem van abbol, hogy a nemzeti megmentok fenyesseges udvoskejebol viccet teccenek itten csinalni! Megyek es hallgatom a Lanchid radioban a Lecsot!
de azert holnap visszenezek, nehogy parlagon maradjon a tunderke...

káosz kapitány 2012.10.31. 18:09:06

@zbzbzb: természetesen a sorban állás lételemem elvégre csak itt, e csodás medencében turulokkal szárnyaló és nyereg alatt szárított büszkeséggel nőttem fel és szocializálódtam vagy mifene, addig is unaloműzőnek eljátszadozom azzal amivel egyidős lennék, h rendesen, keményen toppanhassak be akkor és oda ahova kell!
címem nehezen kiadható hiszen "My name is Legion: for we are many." ekképpen ott rontom a levegőt ahol tudom pokolbéli társaimmal együtt akik csak rontást és pusztulást hozhatnak Kedves Vezérünk és Lajos szeretett-utált legelőjére. az ilyen megmentő-megmondó angyalok mint ez a firkáló stefike förmedvény csak nekünk nem kedves lévén körülöleli a seggnyalás és képmutatás szaga és mint az tudvalevő boldogok a lelki szegények ami aztán végképp idegen számunkra mert belőlünk meg bűzlik a kérdés, gondolkodás és logika émelyítő és felkavaró szaga. magyarán szívesen látunk közöttünk, zsidók, ballibsik, középen állók, nem annyira kiválasztott-nép-szittya-summér-jézus-sámán fiai és leányai között. bár a lelkiismereteddel neked kell elszámolni főleg amikor esetleg mégis visszatérsz évek, évtizedek múlva és stefike kopogtat be az ajtón csúszva-mászva, h elnézést de nincs itt egy kis munka mert a szar se nem finom, se nem tápláló és különben is addigra már rég más az úr akinek nem kellenek a korábbi Nagy Vezír bohócai.

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2012.10.31. 18:11:27

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Laci, édesanyád forog a sírjában! Na, fejezd be szépen!

Meg egyébként sem Baranya, hanem Tolna.

Egy barátod

húzzad neki shakespeare 2012.10.31. 18:14:45

Orbán megint hazudott!!!
Az IMF nem is kért nyugdíj-és bércsökkentéseket.
Kár volt kétszáz milliót kidobni az adófizetők pénzéből az óriásplakátokra.
Tanulság: A hazug embert hamarabb útól érni, mint a sánta kutyát!!

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 18:15:00

Fujj, sok szexista! A múltkor még a Karsay Dorottyára gerjedtetek, most meg Stefánia pruszlikját markolásznátok, meg a pendölyét emelgetnétek mi? Nektek semmi sem szent?

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 18:19:32

@gesternmann: Hát ja. De kizárólag egészségügyi okokból és semmi élvezkedés.

El Visco Stello (törölt) 2012.10.31. 18:36:47

Juteszembe: Hogy lett a teuto-nordikusból peenemündei? Nem érdekel, csak kérdem.

káosz kapitány 2012.10.31. 18:45:22

@gesternmann: muhaha! ez azért egyre árnyaltabb képet ad erről a stefikéről. az idióta 25 éves WOW-os kis majmok jutnak eszembe akik azért nyomják női karakterrel mert ez a legközelebbi pont ahol a másik nemhez jutnak majd azon röhögnek, h micsoda nagy trükköt ejtettek meg a többiekkel. na, hát van itt baj bőven. ezt a másik megye dolgot meg már nem is említeném hacsak annyira nem, h ha stílszerű akarnék lenni mondhatnám; gyáva népnek nincs hazája. pont olyan mint a gazdája, arrogáns, sunnyogó. az édesanyjától meg ezúton kérnék elnézést. van amikor messze esik az alma a fától.

viktororbanlookingatthings · http://viktorszive.blog.hu/ 2012.10.31. 19:17:05

@káosz kapitány: francot, a kezdeti Tékozló Homár óta az övé a legfaszább karakter a blogoszférában

Laikus Érdeklődő 2012.10.31. 19:37:00

@viktororbanlookingatthings:
Stefike egy komment fekete lyuk, lassan az egész internetet beszippantja.
4 nap, 4 poszt, 1500+ hozzászólás, 26492944 klikk.

TTom 2012.10.31. 20:02:58

Nem értem azokat a hörgő ballibsi mocsok média tanoncokat miért szennyezik az étert, amikor itt van nekünk ez a derék baranyai hölgyike, aki egy tünemény és maga a báj.

Cáfolhatatlan érvei kiemelik a mindennapok szürkeségéből mondandóit és valósággal tündököl fényességes elméje mindenek felett.

Acélos érvei és rettenthetetlen természete teszi oly vonzóvá, igaz ekkora élettapasztalata már feltételez egy nyugdíjas kort és óriási világlátottságot! Pedig ha fiatal lenne!
Én teljesen biztos vagyok benne, hogy az angol és a német nyelv anyanyelvi szintű ismerete mellett legalább még 2 másik nyelvet is beszél, hisz ilyen hihetetlen éleslátással és valóságérzettel kevés ember rendelkezhet ma hazánkban.

Ezért is felháborító a ballibernyák média fröcskölődő hazugsága is melyet minden lehetséges fórumon sulykolnak és amelyik olyan ordas hazugság, hogy reagálni sem érdemes rá!

Ezért is kell megbecsülni ezt a derék baranyai nénit, hogy ilyen bőszen és derekasan kiáll ennyi dolgos évtized után és védi az ország jótevőit a balliberális médiafölény ellen!

"Többek között az egykulcsos adórendszer felülvizsgálata, az adóbeszedés hatékonyságának növelése, önkormányzatok kiadásainak csökkentése, a közösségi közlekedés támogatásának felülvizsgálata is szerepelt abban az előzetes véleményezésben, amit az IMF a magyar kormánynak küldött a júliusi tárgyalások után. Nem szerepel viszont a kormány által a médiakampányban emlegetett bér- és nyugdíjcsökkentés - derült ki Varga Mihály képviselői kérdésre adott válaszából.

Előzmény
A kormány megállapodna az IMF-fel
Kapcsolódó
Varga: Nyilván van élet IMF-megállapodás nélkül is
Veres János intézte azt a képviselői kérdést Varga Mihályhoz, "Mi áll az IMF-nek küldött válaszlevélben?". Varga Mihály válaszából kiderül, a kormány ugyan válaszlevelében leszögezte, hogy nem ért egyet a bér és nyugdíjak csökkentésével, de a tárgyalópartnerek nem is kértek ilyet - írja a portfolio.hu.

A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti hiteltárgyalások első szakaszára 2012. július 17. és július 26. között került sor. A tárgyalások döntően az aktuális makrogazdasági környezet, a költségvetési hiány, a fenntartható adósságkezelés, a munkaerő-piaci szabályozás és a versenyképesség témakörét érintették - írja válaszában Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.

Az IMF javaslatai
Az egyeztetések lezárultával a Nemzetközi Valutaalap egy előzetes véleményt hagyott a kormány részére, amelyben kitért azon területekre, ahol a gazdaságpolitikai intézkedések módosítása, illetve mélyebb kifejtése szükséges . Ilyen javaslat volt többek között (1) a tranzakciós illeték Magyar Nemzeti Bank műveleteire való kiterjesztésének visszavonása, (2) az adóbeszedés hatékonyságának növelése, (3) az egykulcsos adórendszer felülvizsgálata, (4) az állam méretének további csökkentése, (5) a szociális támogatási rendszer célzottabbá tétele, (6) a bankadó eltörlése, (7) a közösségi közlekedés állami támogatásának felülvizsgálata és (8) a helyi önkormányzatok kiadásainak mérséklése ."

Micsoda mocsok ez is? Rágalom!!
Szeretünk Viktor!
Nem hiszünk ennek a mocsok libsi médiának!

TTom 2012.10.31. 21:11:32

Hihetetlen rágalomhadjárat és gyűlölethadjárat folyik gazdasági és politikai vezetőink ellen. Nem véletlen, hisz a tehetség sokakat irritál és ezt a ballibsi csürhét ingereli a siker!

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/rsm-dtm-tobb-mint-300-milliardos-kiigazitas-johet-meg-390108

Az elmúlt hetekben bejelentett két Matolcsy-csomag összességében 764 milliárd forint költségvetési kiigazítást tartalmazott. A második csomag 367 milliárdos főösszegéből a helyi iparűzési adót érintő módosítás 35 milliárd forintnyi, a cafetéria-elemek adóemelése pedig további 40 milliárd forintnyi költségvetési többletbevételt eredményezett volna. Ha minden igaz, akkor a vállalkozásokat negatívan érintő két javaslatot visszavonnák, ennek következtében azonban 75 milliárd forint összegű további kiigazítás válik szükségessé. A Költségvetési Tanács korábbi kétharmados megvalósulási becslését figyelembe véve akár további 335 milliárd forint kiigazítás is szükséges lehet – írja friss blogbejegyzésében Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Rágalom, aljasság és csúsztatás az egész!

húzzad neki shakespeare 2012.10.31. 21:46:00

"dolgos, a cselekedni akaró, a teremteni és alkotni tudó embereken"

Igazság: Az egyik drága jó kenyerespajtásom közel öt éve dolgozik Magyarország egyik legsikeresebb, feltörekvő cégénél, (nálatok, a KÖZGÉP-nél)!
Termeli fáradhatatlanul,okosan, szorgalmasan a milliárdokat.
Béremelés évek óta az ablakban.
Akinek nem tetszik, annak el lehet menni máshová, mondták neki!
Ééééérti Mááá??????
Aki tudott, az már kimenekült külföldre.

épészmérnök 2012.10.31. 22:07:50

Ahogy a költő mondja:

I-hitt éé-heen éééé-hen halll-nood kell!

Acsabi44 2012.11.01. 00:45:28

Nekem az eddig olvasott postokból az jön le, hogy a szerzőjük mélységesen buta. Buta, és irigy az emberek nagy többségére, hiszen azok szemmel láthatóan okosabbak nála. Szerintem ez a szerzőt mindennapi életében is frusztrálja, hisz nap mint nap látja ismerősein, hogy nincs mit tenni, ők bizony jobban el vannak látva az életre, már ami a sütnivalót illeti.
A szerzőnél ez az irigység és frusztráció bizony gyűlöletbe fordul, amit különböző gyűlölködő ill. kirekesztő csoportokhoz (keresztények, radikális jobboldal. Igen, a keresztények is. Az ortodox keresztények egyik legfontosabb összetartó ereje mára a nem keresztényekkel szembeni ellenérzés lett.) való tartozással próbál meg kontrollálható módon megélni. Egyrészt az itt kapott, csordaszellemből fakadó megerősítés, másrészt a gyűlölete eddig nem kielégítő megélése motiválja a szerzőt eme blog indítására, írására.
Összefoglalva, ez a blog egy kicsinyes érzelmektől indíttatott, sekélyes gondolatvilágú ember ars poeticája.

Nekem legalábbis ez jött le.

magyar-magyar szótár 2012.11.01. 08:01:07

@Acsabi44: A blog alkotóművészei nagyon is öriznek afölött, hogy Önnek ez jött le, meg vannak ellégedve magukkal, főleg mert más, de hasonló technikával lejövesztett tudati beépüléseiről is beszámolt.

magyar-magyar szótár 2012.11.01. 08:05:17

@gesternmann: Tolna a blog nemző prosztatájából tekintvést kb, mint Baranya, Cinkota megtaláláshoz is irányítószámot kérnek a GPS-ükbe.

magyar-magyar szótár 2012.11.01. 08:09:36

@zbzbzb: Az index egy mkommunista FIDESZES zsírkulák tulajdonában van, a FIDESZ terror váltatta le Ujkihívástkereső Pétert, kirúgatták szegény Tóta W.t és száműzték Dél-Amerikába szegény Bedét. Azóta meg is lehet nézni az index címlapot is, feszt a FIDESZ agitpropot nyomják, hát akkor csudálkozik kend, hogy a szabadidejében Kádár János Orbán mellett agitáló, báregyébként Hitler rajongó és a zsidózó szájával Lévai Anikót kameló echte sváb lány címlapos lehet?

magyar-magyar szótár 2012.11.01. 08:11:55

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Stefinek nincsen sajáthangja, kerüli a kommentcsatározásokat, mert ilyen szövegek után a "vékonyhangú sváb lány" imázst metroszexuális macilaci bödönbasszussal sokáig tartani nem lehet.

TTom 2012.11.01. 08:31:28

Tessék, ez is tipikus és újabb gyomorforgató példája a libernyákok rettegésének és a kormány lejáratását célzó újabb aljasságuknak.
A MI Kormányunk ennél sokkal előbbre látó, nem is érthetik meg, nem is érhetik fel ésszel őket.

www.portfolio.hu/gazdasag/csodesemeny_lehet_az_atvallalt_onkormanyzati_adossag_ugyebol.175050.html

Csődesemény lehet az átvállalt önkormányzati adósság ügyéből

Az önkormányzati rendszer szisztematikus gyengítésének folyamatát vélhetjük felfedezni Magyarországon és ebbe illik bele a múlt hétvégén bejelentett, az önkormányzatok adósságának részleges átvétele is - mutat rá vélemény cikkében Horváth István. A közgazdász azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ha az utalásait valóra váltva az állam valóban nem fizetné vissza a bankoknak a teljes átvett önkormányzati adósságot, akkor az nemzetközi szabályok alapján csődeseményt jelenthetne, amelynek jelentős negatív pénz- és tőkepiaci következményei lehetnének. Éppen ezért óva int attól, hogy a kormány valóban rálépjen erre az útra.

A többi is szimpla mocskolódás csak.

Szelid sunmalac 2012.11.01. 10:07:27

Jo reggeltet! Meg nincs uj poszt?! Stefi! (Akarom mondani Laszlo baratom Tolnabol) Megis hogyan gondolod te eztet?!

Frick László Emlékzenekar 2012.11.01. 10:19:26

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Kudi tóg herr Frajlaa. Pite kib für mik antvort tesz frag, an tesz Herbszt kama ti vájszi fligli, unkóris szakt tripsz. Unt vasz tesz tok? Vasz tesz einemszah ti fligili entslusz? Ven Zi nix fersté tesz, pite ószlézen zeine óma, kell? Tanke, fidersón!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.11.01. 11:46:47

@magyar-magyar szótár: írád: *"vékonyhangú sváb lány" imázst metroszexuális macilaci bödönbasszussal*

zseniális a Stefi katyvasza[az eddigi alaptengelyek: ősturulos-tiroli-heidi-szittya-copfos-eva braun] *ballibo-urbano-modenizmo-orgazmatronico-gendero-libero* komplex-el egészülend ki, ill a folyamat már folyék.

a metroszexuális-gender studyt tanúlmányozó és aktívan gyakorló-hitlejugendes-ősmagyar-feminista

pandava 2012.11.01. 11:53:23

Ez mekkora baromság.

Ha valaki kimegy külföldre sokkal nagyobb fizetésért, és annak egy jó részét hazaküldi családjának, sokkal jobbat tesz az országnak, mintha itt maradna.

Bár ahogy elnézem ide kommentelni is baromság:)

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2012.11.01. 12:06:38

Romániát nagyrészt sokáig kétmillió franciaországban dolgozó vendégmunkás finanszírozta.
vagy tán még ma is.

v.ö.:
www.youtube.com/watch?v=-oTFgTGWqHg&feature=youtu.be

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2012.11.01. 12:50:14

össze kéne benneteket terelni egy karámba, oszt jól elpicsázni, hogy tudjátok hányas a kabát

Col.Maybourne 2012.11.01. 14:37:57

Stefike (Zsolti),
En meg a D209-es alatt leptem le es azt hittem, hogy rosszabb nem johet. Jott: Gyurcsany es utana a csuti cigany.
Akinek egy kis esze van (meg nyelvtudasa + kulfoldon is hasznalhato szakmaja ami neked nincs es ezert irigykedsz!) az lelep es a kozelebe sem megy szeretett vezetod orszaganak.

TTom 2012.11.01. 22:37:42

Azok a mocsok libernyák hazaárulók, akik kétségbe merik vonni a Vezér és az Ő Szent Jobbjának, a zseniális gazdasági vezetőnknek a szavait, ilyeneket firkálgatnak össze és terjesztik a mi sziklaszilárd érveinkkel szemben: (szánalmas hablaty csak)

Azt bírta mondani ez a Matolcsy, hogy a tömeges elvándorlás nem baj, sőt nagyon jó. Nemzetstratégiai kincs. Mert a kivándoroltak világot látnak, pár év múlva hazajönnek, és hoznak majd jó sok tapasztalatot és pénzt.

Ha ez így van, akkor azért átkozottul bénák, mert ilyen nemzetstratégiai célt sokkal hatékonyabban is el lehetne érni. Ha tényleg így gondolják, nem kéne vacakolni hülye kis adóemelésekkel, idegesítésünkkel. Megkeseríthetnék az életünket sokkal jobban, hogy még sokkal többen, még sokkal gyorsabban meneküljenek innen. Az emberek felhatalmazásával nyugodtan hozhatnának például olyan törvényt, hogy minden munkaképes, nemzetgazdaságilag fontos vállalkozónak turulmadarat kell tetoválni vagy tüzes vassal pecsételni a homlokára. Az elvándorlás garantáltan tovább gyorsulna.

De nincs így. Nem igaz, hogy a nemzetnek jó, ha a leginkább versenyképes, tehetséges, eszes, ügyes, rátermett, nyelvtudással bíró képzett fiatalok - akik megtehetik - elmennek innen. Nem jó az a nemzetnek, ha csak segélyre szorulók és nyugdíjasok és állami alkalmazottak maradnak itt. Nem marad ugyanis igazi adófizető, akinek a pénzéből az egész bagázs él.

Az elvileg tényleg nem gond, ha fiatalok élnek és dolgoznak pár évet a világ más országaiban. Bizonyos arányban ez valóban jó dolog. Jó annak, aki világot lát és ez végül tényleg hasznára válik majd az országnak is. Ezért sem kellene gyűlölködni az EU iránt, mert az EU polgáraként ezt jogunkban áll szabadon megtenni. Ezt a "nemzetstratégiai kincset" tulajdonképpen kizárólag az EU-nak köszönhetjük, egyébként be sem engednék a magyart sehová.

A baj nem is önmagában csak az elvándorlás tömegessé válása, hanem az oka. Mert nem normális okból megyünk külföldre, hanem szabályosan menekülünk. Menekülünk attól az életérzéstől, attól a szörnyű bunkóságtól, amit a Fidesz által képviselt politika jelent, és amitől itthon lehetetlen már függetleníteni magunkat. Itthon már nem tudunk elbújni előle, mert beitták magukat mindenhová. Áthatja az egész életet, és ez az igazi oka annak, hogy olyan sokan inkább más országba költöznek. Az tehát a baj, hogy nem kaland és tudásvágyból, karrierépítési céllal, nem jókedvünkben látunk világot, hanem szabályosan menekülünk otthonról. Azt a helyet pedig, ahonnan tömegesen menekülnek, jó szívvel "hazának" már nem is lehet nevezni.

Matolcsy maszlagja leginkább ott nem stimmel, hogy amíg a dolgok úgy maradnak, ahogy ők csinálják, a világot látott fiataloknak eszük ágában sem lesz ide visszajönni. Eszük ágában nem lesz visszatelepülni, és pláne eszük ágában nem lesz itt, ilyen körülmények között pénzt befektetni, vállalkozni. A kivándorlás mint nemzetstratégiai kincs ezért semmiképpen nem igaz. Ha normális okból mennénk külföldre dolgozni, idővel tényleg visszajönnénk, és idővel tényleg profitálna belőle az egész nemzet. Abban viszont nincs semmi kincs, hogy az ország már annyira abnormális, hogy a legtöbb normális kénytelen elmenekülni belőle. Matolcsy és bandája az egyik fő oka annak, hogy a dolgok így alakultak, és az egyetlen dolog, ami miatt esetleg tényleg jöhetnek vissza egykor Magyarországon élő vállalkozók és pénzt fektethetnek be, és tudásukkal, munkájukkal újra hozzájárulhatnak hazájuk sikereihez, ha az ország egyszer újra normális lesz. Ahhoz pedig az kell, hogy ez a szörnyű rezsim szűnjön meg.

Még viccenk is gyenge ez a facebookos szörnyűség, a sok korlátolt és hazaáruló, nemzetvesztőtől. Matolcsy szavait ilyen gyalázatos módon kiforgatni és félremagyarázni, már vérlázító és valami olyan hihetetlen aljasság, amit csakis a NEMZET ellenségei követhetnek el.
Hisz akik itt élnek, a mindennapokban megtapasztalhatják a gazdaság és az ország felemelkedését, átérezhetik a mindennapokban VEZETŐINK irányába sugárzó jókívánságokat és szeretetet!
Erről szól ennek a derék baranyai hölgynek a munkássága, hogy feltárja az emberek lelkében lakozó szeretetet és teret engedjen annak a megnyilvánulásának ORSZÁGUNK NAGYRABECSÜLT VEZETŐI IRÁNT!

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 05:37:05

@SzCsaba: A Szabad Nép cikkeinek stílusát Keszi Imre szövegeivel lehetne szemléltetni. Ez ugyan Népszavából való, de már akkor is egyrement: www.eclap.eu/drupal/?q=home&axoid=urn:axmedis:00000:obj:cf12ee4e-c6b6-4c2b-bf2c-5682eeb1b9ce&section=europeana#axoid=urn:axmedis:00000:obj:ea760298-4432-42a6-8b8a-dfe30b617ca1&section=similarByText_result&cd=3 A Szabad Nép olyan frenetikusan jó humoristáink határozták meg, mint Révai József vagy Rákosi Mátyás. A mai jóoldali butagyerekeknek nem merik a Felnőtt Bácsik megmutatni azokat az 1948-as parlamenti jegyzőkönyveket, amik rögzítik, az éppen aktuálisan beszélő lényegében mindegymilyenpárti , csak ne MDP-s barom arcán kersztülbeszélve viccelődtek egymással Rákosiék. Gerő humora olyan fanyar volt, mint Magyari Péteré, amikor ma twitteroid tudóításokat ad a parlamentből. Idvezítő Zseniális Ferenc és barátai tudtak így keresztülbeszéni a sok barom másegyébpárt embereinek a fején 2007. körül. Na és ennek a humornak a néha véresenkomoly, dre stilisztikailag a Stefikét hoaxálók által leginkább csak alulrólszagolt változatát képviselte a Szabad Nép. Hiszen a Népszabadság ebből puszta átfejlécezéssel keletkezett. Talán a múlt század 90-es éveinek derkán jelentkező Matula magazin stílusában lehetne föllelni Stefi kisasszony előzményeit, bár Kocsis atya nem összesen öt szó blickfangjával erőlködött a stílusfestésen.

Sokan megvádolták már Stefilit, hogy Bede Márton lenne, ez ellen e géniusz jóhíre érdekében is (ő Kocsis atya apjafasza volt ugyanis) tiltakozom, Bede ennyire önelégült szelleminyomorulttá, mint Stefili hoaxálói, leépülni 1000 hektó erjesztett tapiókaszörp elfogyasztása után se tudna...
Stilisztikailag Setfili a piroslapok.hu és nagyjából a Hírcsárda szintjét múlja, ugyan nem sokkal, egy faszhorgasztásnyival talán, alul. Amihez képest a Szabad Nép a Népszava mai változata volt.

sweetiii82 2012.11.03. 07:58:29

Nehéz egy olyan embernek átgondolni mindezt, akinek pl. van mit adni enni a gyerekének. Úgy, hogy van munkád, nem látod reálisan a dolgokat. Kikéne próbálni, hogy nincs munkád, és majd rájössz, hogy két hónap múlva se lesz......

És vajon miért nőtt meg Magyarországon az öngyilkosságok száma? Vagy ők is hazaárulók?

sweetiii82 2012.11.03. 08:09:20

"Orbán Viktor is menekülhetne a rá váró nehézségek és megpróbáltatások elől. Összeroskadhatna a nemcsak testére, de lelkére nehezedő elképesztő teher alatt. De Orbán Viktor rendületlenül kitart az ország mellett. Azt javaslom, hogy kövessük Orbán példáját a haza iránti kötelességek teljesítésében." - Ha követjük a példáját, az azt jelenti, hogy maradunk, elkezdünk lopni, ahogy ő, vagy hazudni, ahogy ők teszik, próbáljuk embertársaikat kizsigerelni. Na valószínűleg így megtudunk majd élni. VAGY a 140 ezer forintos fizetésünkből (ez két ember fizetése) kifizetjük a rezsit (ami télen nem kevés, de nosza, nem fűtűnk, fagyoskodunk, egy családi háznál meg mégtöbb a fűtés ) 50 ezer Ft, a hitelt, ami nekünk még nem is annyi, mint némelyik embernek, 55 ezer Ft, plusz biztosítás, telefont nem írok, mivel már nem telefonálunk. A gyerekek ebédbefizetése 20 ezer Ft. Plusz havonta amiket kérnek az iskolában legyen 2000. Maradt még 18 ezer Ft-unk, amiből még bérleteket is kell venni, hogy eljussunk a munkahelyre illetve az iskolába. Így elfogyott a fizetésünk. És akkor a kedves blogíró azt mondja, hogy maradjunk. RENDBEN. Akkor boldogok leszünk, mert van munkánk, kitudtuk fizetni a rezsinket is. :) Meg betudunk menni dolgozni is. De egy vacsorát már nem tudok letenni az asztalra egyik nap sem a családnak. ÉÉÉs mi még az átlag vagyunk, mert sajnos ez az átlagcsalád Magyarországon. Ennél van rengeteg, aki sokkal rosszabbul él, aki a rezsit sem tudja már kifizetni. Aki elveszíti a házát, aki a gyerekének már semmit nem tud adni az élet elindulásában.

Ibog 2012.11.03. 11:18:15

Én kitartanék, ha annyi lenne a fizetésem meg a vagyonom mint neki !

mr.zsolt 2012.11.03. 18:48:43

Egy Ausztrál oldalon olvastam a blogodat....
Nézd, ahogy istent sem csak a templomban lehet "megtalálni".....sőt, úgy a magyarságtudatot sem lehet országhatárok közé szorítani......már csak azért sem mert nem minden Magyarországon született ember magyar lelkületű a szó valós értelmében. A Magyar öntudat nem helyrajzi kérdés.....sosem volt az és nem is lesz az soha! Remélem érted mit, miért írtam...... javaslom nézz utána ki számít MAGYARNAK mert a téves, hiányos ismeret Téged jellemez.

2012.11.04. 11:28:41

A román kormány köszönetet mondott azoknak a román állampolgároknak, akik a külföldi fizetésükből tartják el otthon a családjukat, a külföldön megkeresett pénzüket otthon költik el.

Na ettöl a magyarok még nagyon messze vannak, na de hát a román egy kultur nép.

Whoo 2012.11.04. 11:50:27

hülyének tetszik lenni a néninek? :D hát már matolcsi szerint is rejtett nemzeti kincs a kivándorló magyarság! kegyed meg itt gyalázza a nemzeti kincset??? hát magyar az ilyen???

"Kiverte rengeteg embernél a biztosítékot Matolcsy!
Szerinte az elvándorlás miatt is felesleges aggódni. Mint mondta: kifejezetten kedvező a magyar nemzetstratégia szempontjából, hogy sok fiatal vág neki Európának. „Nagyon-nagy előnyünk származik a jövőben majd abból, hogy vállalkozó a magyar, tengerre száll, kimegy Angliába, Németországba, Franciaországba. Éveket kint vannak, majd tudást, tőkét hoznak haza, esetleg egy angol lányt, vagy fiút – és igen bővülünk, nyerünk” – fejtette ki álláspontját a miniszter."

Kormos Krisztián 2012.11.04. 11:53:49

@Szindbad: A neadnervölgyieknek nem is volt állcsúcsuk -.-"

Kormos Krisztián 2012.11.04. 12:29:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: A neadnervölgyieknek nem is volt állcsúcsuk -.-"

Riana 2012.11.04. 13:17:25

Kedves Stefánia!

Csak velem született, és azóta folyamatosan fejlesztett intelligencia szintemnek köszönhetően nem neveztelek hülye kurvának.
De ha nem ilyen lennék, annak neveztelek volna....
Igazán gratulálok, mert te aki olyan nagy magyarnak vallod magad, sőt... MAGYARNAK, kiválóan képviseled azoknak az embereknek a csoportját , akik nagyon határozottan, nagyon keményen, és nagyon mindentudóan tudják elmondani a másik életét. Mert te olyan baromira tudod, hogy a másik miért ment el, hagyta ott az országot, milyen körülményekből menekült onnan, és hogy hová indult. Te tudod... Te tudod azt is, hogy mi rohadt gyávák vagyunk, mert emberi módon szeretnénk gyerekeinket felnevelni, mert nem akarjuk azt mondani nekik " hogy ma nincs ebéd, mert Orbán Viktor remekül helyt áll a rá nehezedő nyomás miatt", csak az országot teszi tönkre, csak az embereket hozza lehetetlen helyzetbe. Te hülye köcsög, te... Te mindentudó... ugyan meséld már nekem, ( a gerinctelen féregnek), hogy hazaszeretetből kellene éhen döglenem, vagy éppen ki kellene nyalnom ennek a tetves senkinek a seggét, mert ő remekül " helyt áll" a fizetéséből... Én csak a fele fizetéséből is boldogan eléldegélnék, és bőszen hirdetném hogy, én kitartok, és igen....
Menj a francba, vagy keress egy szimpatikus kötelet, egy jóképű szöggel és kösd fel magad, pláne ha már neked sem lesz mit enned, és a gyerekeid értetlen szemmel néznek rád, hogy : " akkor most mi van?!"
Hülye köcsög.

tibike3 2012.11.04. 19:29:50

A CSONTIG BENYALÁS különdíja odaítélve !!! Megérdemelted !!! Szánalmas !!

Sparrow79 · http://sparrow.uw.hu 2012.11.04. 20:35:40

Emberek, szerintem ez a féreg szándékosan trollkodik ezzel a bloggal. Ír valami figyelemfelkeltő hülyeséget, amiben maga sem hisz, csak hogy megkapja a figyelmet és talán némi reklámbevételt a kattintások után. Javaslom, ne etessük a trollt.

Arevig 2012.11.04. 22:31:29

Kedves Stefánia!
Semmi gond a hazaszeretettel, nagyon erényes tulajdonság, de azért nem minden fekete-fehér. Először is, azért lehet ezerszáz éves Magyarország, mert anno nagy királyunk, István úgy döntött, hogy "beáll a sorba". Vajon mennyire tekintették az akkori pogány népek igaz magyarnak királyukat, aki felvette a német szokásokat és a kereszténységet? Kérdezd Koppányt. Vagy a reformkor lehetett volna-e drága Széchenyink nélkül, aki úgy építette újjá az országot, hogy évekig külföldön élt és tanult? A legnagyobb hülyeség lenne őt hazaáruló, senkiházinak tartani, vagy ahogy te fogalmaztál: "az gyáva, alávaló ember. Ezeknek az fanyalgóknak a túlnyomó része amolyan "ballaszt" az ország nyakán, és jelen ismereteink szerint nem töltenek be semmilyen hasznos funkciót a társadalomban.". Az emberek nem azért mennek külföldre, mert nem hazaszeretők, hanem pont éppen azért. Akárhogy is szépítjük, elég siralmas itthon a helyzet, nincs sok lehetőség kiemelkedni vagy változtatni, és ez csak rosszabb lesz drágalátos Orbánunknak köszönhetően. Az emberek nem úgy mennek ki, hogy itthon hagynak minden álmukat, hanem hogy meg tudják őket teremteni, és aztán talán ha eljön az ideje és meglesz a lehetőség, a tudásukat itthon virágoztatni. És egy megszokott hazát elhagyni sem éppen gyávaság, itthon szenvedni és meg sem próbálni kitörni az. És utoljára annyit, hogy remélem olvasod ezt a kommentet, mert ha már ilyen nagy magyarnak tartod magad, ajánlom a magyar történelmet tüzetesen átvizsgálni és főleg magyar kiválóságaink, tudósaink, stb. életét és munkásságát is átvizsgálni, mielőtt ilyen következtetésekre jutsz. A legnagyobb tudósaink sem véletlen kint kamatoztatták tudásokat, mert itthon nem adtak teret nekik, és lám mennyivel kevesebb lenne a világ nélkülük.. De ettől még érző szívű, bátor, büszke magyarok, akiknek nem kell, hogy lelkiismeret furdalásuk legyen ilyen kicsinyes, ostoba bejegyzések láttán.

orszagteszt 2012.11.05. 00:03:16

Kedves barátaim!

Kérlek töltsétek ki ezt a TELJESEN ANONIM közéleti tesztet és osszátok meg Ti is ismerőseitekkel itt a facebookon! Az első összesített eredményeket a polteszt.blog.hu oldalon láthatjátok majd jövőhét vége felé. A kitöltése semmibe nem kerül, mindössze 3-5 percbe telik, 37 rövid kérdésre kell bejelölni a választ, amit gondolsz.

u.i. A teszt semmilyen személyes információra nem kérdez rá, sem névre, pontos lakcímre, telefonszámra, más elérhetőségre, így nem is tárolhatja azokat. Teljes anonimitás és névtelenség azért fontos, hogy minél őszintébb válaszok születhessenek.

www.esurveyspro.com/Survey.aspx?id=fd5d447f-d10d-4207-9b90-b6a2c783b31b

Áldott vasárnapot!

Connect Úr 2012.11.05. 03:03:02

hátö ez azért érdekes sztori, meeert van olyan h eljövök londonba azért h utána visszatérjek jobbítani, megvalósítani, változtatni?
Akkor is cudar vagyok és a kénköves pokolban fogok majd tudom-tudom!
-aztán mivel piciny országunkat kiárusíccsák(három cs a régmúlt idő jele), így akkor ki is a ludas, mert h nem mátyás az is biztos.
-tovább megyek cikk író kollega volt már külföldön, vagy csak fröcsög otthonról, vagy netán nem mer változtatni mert gyáva? a politikai egyebeket a mese volta miatt most mellőzném:)
amugy érdekes h szentgyörgyit hazahívták pont angliából(cambridge) akkor most hogy is van itt ki a legnagyobb magyar?
persze nem vagyok én sem naiva ám, h ez polgárpukkasztó lufi, ami jól sikerült!

sellocske 2012.11.05. 12:19:26

Mielőtt valaki hülyeségeket ír, legalább tájékozódna pl. arról, hogy a könnyebb út-e - az otthoni ellehetetlenítés után - a sokak számára egyedüli lehetőséget jelentő külföldre "kivándorlás". Amúgy kikérem magamnak a többi mellett ezeket a sorokat: "Véleményem szerint tehát ti nemcsak önzőek vagytok, hanem gyávák is. Az önzés bizonyos fokig létfenntartásunk szükségszerű velejárója, a túlélés biztosítéka. Ki ne akarna magasabb életszínvonalat saját magának? Az igazi magyar ember azonban képes önzőségét korlátozni, ha a közösség érdeke úgy kívánja. A közösségtudatú állampolgár a saját és a közösség – ami ebben az esetben az ország – sikerességét, vagyis a kollektív sikerességet próbálja növelni, míg a önző viselkedés olyan egoista motivációval bír, amely összeegyeztethetetlen a közösség működésével." Milyen "magasabb" életszínvonalról beszélsz kedves (?) blogíró? Van fogalmad arról, hogy mivel vádolod azokat, akiknek a szívük szakad bele, hogy távol a hazájuktól, szeretteiktől, emberfeletti erőfeszítéssel próbálnak tenni azért, hogy (gyakran szó szerint értve) életben maradjanak, és tudjanak például enni adni a gyerekeiknek? Többek nevében merem állítani, hogy felháborító amit írsz, mert sokan vagyunk. akik nem örömmel és kalandvágyból szálltunk fel túl az 50 éven a repülőre, otthagyva a szívünket és a lelkünket a határon túl. Tudod vajon, hogy mit jelent, amikor nem láthatja valaki, hogy nő fel az unokája és nem ölelheti át a fiát, vagy a férjét legalább a születésnapján, esetleg karácsonykor? Amúgy az írás engem rendesen az agymosott kommunista ideológiákra emlékeztet. Orbán Viktor pedig mi elől menekülne most? A milliós fizetés, a földjei, házai, a jólét elől? Lehet, hogy tévedek, de én úgy gondolom, ő nem az országot, hanem magát nem akarja cserbenhagyni. Kíváncsian várom ott lesz-e majd a szeretett hazájában, a szeretett népe mellett, amikor nem miniszterelnökként ünneplik, hanem kérdőre vonják (?), hogy sok más párt politikusával együtt mit tettek ezzel a valóban csodálatos és jobb sorsra érdemes országgal és az ott élőkkel. Akik közül addigra még többen kivándorolnak. Kívánom, hogy a blog írója és a hasonlóan gondolkodók soha ne tudják meg mit jelent, ha olyan helyzetbe kényszerítik, amiről most ilyen pökhendien, vagy egyszerűen csak tudatlanul ír, mi pedig, "kivándorolt magyarok" átélői vagyunk.

Norah 2012.11.06. 17:00:25

Őszinte részvétem a blog szerzőjének. Kívánom, hogy gyógyuljon meg.

Almandin 2012.11.07. 19:26:49

Stefánia, akkor hová sorolod a néhány száz éve idevándorolt német őseidet? Hiszen ők is otthagyták a hazájukat a jobb megélhetés reményében.

moviehunter 2012.11.10. 12:41:28

Én csak annyit szeretnék kérdezni kedvesdrága Stefánia, hogy vajon te is 12 órában tolod a szalagmunkát havi 75 ezer ft-ért? Gondoltam hogy nem. :) Na majd ha ennyi pénzből kellene eltartanod egy családot, (mert más munkalehetőség nincs a közelben) akkor oszd itt az észt. Nem az az alávaló ember, aki a családja jóléte miatt kénytelen otthagyni hazáját/otthonát, hanem TE, aki ilyen marhaságokat összehordasz, ráadásul még büszke is vagy magadra.

Én kénytelen voltam Svájcba jönni dolgozni, hogy megkeressem a pénzt az egyetemre, így elvesztegetve éveket az életemből, pedig nekem is van honvágyam és szívesebben lennék a családommal. Dehát igazad van, egy aljas szemétláda ember vagyok :) Te meg egy ló szemellenzővel. Ó és erős értelmi hiányosságokkal. üdvözlet

Hűséges 2012.11.11. 16:56:26

Én hűséges magyar vagyok,de a Bank, és a hatóság nem ilyen hűséges magyar népéhez,akkor hogy is van ez? Stefánia talán nem csak az önkormányzatoknak engedik el tartozásukat hanem az átvert magyaroknak is? Akkor szerintem mindenki haza tér és hű lesz hazájához!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.22. 16:12:35

"Véleményem szerint tehát ti nemcsak önzőek vagytok, hanem gyávák is. "

persze lehet, hogy csak szeretnének enni adni a családjuknak (ami sokszor itthon is marad). Mily kicsinyesség.

A blog tulaja mit szív? Én is kérek olyat

owlkin 2012.11.22. 17:06:17

valahogy mindig az az egésznek a vége, hogy aki nem a fideszre szavaz az hazaárul és nem magyar, mostanra kiutáltatok, szedjük a sátorfát meg vesszük a kalapot, erre ez a baj ? nem értelek én titeket.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.22. 20:40:49

orbán viktor nem menekül.
Pedig kéne,mert lehet késő lesz....

Kerek négyszög 2012.11.22. 20:54:43

Te jó ég micsoda egy mocskolódó blog! Vajon mit szólt volna a blog szerzője, ha a Rákosiék alatt elmenekülőket látta volna? Azok is hazaárulók lettek volna?

firka-river 2012.11.22. 21:07:25

Tiszta Eszak vietnami fellingem van,ettol a blogtol.De remelem te megelsz belole-vagdaltnevu szepleany-Ott a baranyai kis izeben meg sok sikert a vegetalashoz!Tudod en Magyarnak szulettem,DE a Fold bolygon elek!!
Es elvezem!!!Sajnallak Kedves!Majd kuldok neked kepeket!D:)

Kanstruktív 2012.11.24. 21:15:13

Te se leszel hülyébb, bazmeg, Stefi, menj inkább vissza a konyhába oszt mosogassál. Apád falloszát.

TTom 2012.11.24. 22:56:28

Felháborító, hogy eme nemes érzelmű és mértéktartó sváb leányzót így merjék bántani!
Szörnyű is ezt!
Micsoda időket élünk!

drfejborblog.blogspot.hu/2012/11/valasz-stefania-blognak-ket-verzioban.html

Cornelius Sulla 2012.11.25. 11:20:53

Édes kis angyalom.
Tudod te milyen ebben az országban élni?És van valami halvány fogalmad milyen lesz kb .tíz év múlva?
A jelenlegi felállás szerint aki itthon van csak azért kell,hogy eltartsa az inaktívak egyre nagyobb tömegét akik mindig megszavazzák a fasz valamelyik gazdáját de ők mindig csak a rosszabb végén lesznek.

TTom 2012.11.25. 12:34:06

"Ilyen mélyen még sosem volt az ország

Ez történt a gazdaságban az év 47. hetében

Szomorúan ért véget a hét, de hát mit is várhattunk a fekete péntektől. Ami az Egyesült Államokban tumultussal együtt járó hatalmas leárazásokat jelentett, nálunk történelmi leminősítést. Matolcsy a Coca Colát komolyabban veszi, mint az S&P-t, őt viszont nem veszik komolyan: Európa második legrosszabb pénzügyminisztere lett. Közműadó, pornóadó, összeomló húsipar, bajban lévő ciprusiak, és az ecet, ami 15 milliót ért – ez volt a hét."

index.hu/gazdasag/2012/11/25/hig/

MullerAlex 2012.12.02. 18:07:49

Sosem ertettem meg azt az egyszeru tenyt, miszerint ha megvan az embernek azon testi adottsaga, mely lehetove teszi szamara hogy prostitualtkent dolgozhasson, akkor mi a feszkes fenenek kenyszeriti azt a szerencsetlen klaviaturat hogy ekkora baromsagot sz.rjon ki magabol?! O.o

Es egy aprosag...
EGY AMERIKAI ÚJSÁGÍRÓ CIKKE MAGYARORSZÁGRÓL
Van a Balkánon egy állam, amely önmagával határos. Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség. Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek. Ahol a vonatok menetrend szerint késnek.
Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és
röplabdában jeleskednek. Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás. Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága. Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak.
...Ahol a világválság állampolgárságot kapott. Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. Ahol a háborúk sosem érnek véget. Ahol a történelem naponta megismétlődik. Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait. Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de
káromolják Istent. Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek. Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot. Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat.
Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk. Ahol mindenki mindenkire mosolyog, de senki senkinek nem jóakarója. Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja. Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik. Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg. Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan…

tobias2 2012.12.02. 18:53:45

Magyarország ma sokkal nagyobb és erősebb lenne, ha ezerhatszáznyolcvanvalahányban nem etnikaitisztogatják ki onnét a török kisebbséget, hanem hagyják, hogy a ükapám ott maradjon a négy feleségével, akik teleszülhették volna Nagy Magyarországot, Törökország hű európai barátját. Így aztán leszármazottai Rodostóban üdvözölték II. Rákóczi Ferencet és cimboráit (Bercsényi Miklós, Esterházy Antal, Csáky Mihály, Mikes Kelemen). Kérdezték is amazoktól, hogy csak nem gyáva, alávaló emberek, akik megrettentek a kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekültek a jobb megélhetés reményében? Amazok visszakérdeztek, hogy netán hasonló profilú lepattant magyarokhoz van-e szerencséjük, de ükapám helyreigazította őket, hogy mink ki lettünk etnikaitisztogatva a vendégszerető magyarok és kinyalt seggű nyugati pártfogóik által. Ebben maradtunk, és retorikailag elküldtük a Habsburgokat melegebb éghajlatra.

Zizoo 2012.12.16. 23:55:26

Jaj, Stefy...
Meghatott a posztod, esküszöm neked, leköpöm a tükörképem, és itt maradok.
Akkor majd azért ugye kopoghatok nálad alamizsnáért, ha a tanári állásom nem ad annyit, hogy kajára legyen elég? Hiszen a magyar olyan önzetlen, és a svábok oly jó lelkűek!
Mindenki más: ha baj van, nyugodtan kopogjatok Stefynél. Ő mindig ad, mert önzetlen magyar, aki meg tud élni ebben az országban, ahol mi, léha, lanyha, lusta, semmirekellők nem.
What the f*ck, girl, seriously? Just look around you, and try to understand the big bad monster called life, for f*ck's sake...

clipper 2012.12.19. 11:23:27

Nah, egy nyilazzunk hátra blog. Fantasztikus.

clipper 2012.12.19. 17:32:35

vagy félelmetesen jó csárdastyle? :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.06. 13:49:20

kivancsi vagyok a lanyzo mit tett le az asztalra a kozossegeert...

Trollmagnet 2013.01.09. 07:17:03

Gratulálok Stefike!
jelen pillanatban te vagy az ország legnagyobb és legsikeresebb trollja.
Fogadjunk, hogy valami MSZP-s provokátor vagy, ilyen személyi kultuszt még az igazi Orbán hívők sem tartanak célszerűnek :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.10. 00:07:12

@tildy:):
Mit tett le???
"Kit szopott le" - inkább, úgy tedd fel a kérdést! :D
Egy kólás dobozzal közelebbi kontaktban van...

@Trollmagnet:
Nem, nem... Ő tényleg ennyire szervilis, ehhez szimpla bolsinak kell csak lennie.
Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog...
SSteffyke álmaiban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.26. 12:50:12

Erre miket írnak ezek... :))

varanus.blog.hu/2013/01/25/orban_a_katyulovas/fullcommentlist/1#c18895340
"exdr.posthumus incathedra deBill Vérmókus 2013.01.25. 13:09:59
Amúgy meg a Dajmler is választhatott volna szimpibb reklámarcot:-)

És akkor most Steffike a seggébe dugandó kolásdoboz helyett egy komplett kipufogóval fog vírítani a gőzfürdőben? :-)"

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.28. 23:35:53

Mesélj, arany bogaram! :D

"A korábban templomban ministrált, felvidéki kötődésű Kremmer Sarolta élete egyik meghatározó élményeként írja le, amikor a Mária Valéria híd megnyitásán Orbán Viktor miniszterelnök megsimogatta a fejét."

index.hu/belfold/2013/01/28/orban_viktor_megsimogatta_egy_haha-s_lany_fejet/

Bonczi 2013.04.12. 13:10:47

Valaki túl sok Orbán pirulát vett be reggel

Jozsef Katona 2013.04.12. 14:03:14

Szerintem a cikk iroja nincs tudataba hogy mit jelent uj eletet kezdeni egy idegen orszagba ha ez szerinte a konnyebb ut akkor kivanom hogy probalja ki mert ne egyszeru en 150 fontal a zsebembe erkeztem az east mindlendi repuloterre ejel es felneztem az egre en nem tudtam merre van eszak es merre del. de masnap estere talaltam szallast es a harmadik nap dolgoztam amit mindenki tud aki angliaban el hogy sokkal kemennyeb a munkamoral mint magyarorszagon. es mindenkinek meg van a maga keresztje hogy ki miert hagya el a hazajat nekem a magyar kormany egyszeruen elvette a piacot 3 multi fahaz epito ceg kedviert persze nem voltam vele egyedul. 30 ever vallalkozas ment tonkre abban az idoben. en meg ugy gondoltam hogy nem fogok kukazni es nyomorogni 4 ev utan ujra initottam a vallalkozasom itt angliaban mert itt van lehetoseg van sperpektiva van miert dolgozni. ha en haza arulo vagyok akkor akik eladtak magyarorszagot mik?

xm95 2013.04.13. 00:06:04

De drága Feleim!
Stefinek teljesen igaza lenne, ha ezek az elmenők valóban elmennének! Mert ezek az Igaz Magyar Hősök valójában Hazamennek! Steffike tuggya az igazat, amit írt csak viccnek szánta! Mert Steffike tuggya aztat, hogyhát ezek az elmenők igazából Hőn Szeretett Kedves Vezetőnk kiküldöttei, akik csak beszivárognak a mocskos hanyatló nyugatra, hogy előkészítsék Szent Szabadságharcunk folytatását, mikoris visszavesszük a Szentséges Lovas Árpádvére Hejj Elődök által már a Szentséges Nagy Magyar Őshonfoglalás folytatásaként megszerzett, és az ellenségnek csak megtévesztésből és csak átmeneti használatra átengedett, de általuk elorzott területeket, amiket a Magyarok ellen elkövetett történelemhamisítás miatt mindenféle más alattvaló nációk tulajdonaként jelöltek meg. Mert az egész világ a 12 Magyar Istengyerek tulajdona, Jézus volt a legmagyarabb Megváltó, és a spanyolviaszt is Magyarok szarták!

Stefi te olyan sötét vagy, mint néger segge a szénbánya mélyén éjfélkor! Idióta barom

jutzee 2013.04.13. 00:15:15

Kedves Stefánia! Kívánom, hogy neked ne kelljen végignézned, ahogy a szüleid majdnem az utcára kerülnek, mert anyukádnak megszűnt a munkahelye és apukád egyedül nem keres annyit, hogy megéljenek belőle és a testvéredet egyetemre járassák. Én inkább úgy döntöttem, hogy kimegyek, és hazaküldöm nekik a kint megkeresett pénzemet, hogy legyen tető a fejük felett, be tudják fizetni a számlákat, a tehetséges testvérem pedig befejezhesse az iskolát.Ha gyáva ember vagyok, hogy nem nézem végig a családom hajléktalanná válását, boldogan vállalom!

Anita Zékány 2013.04.13. 01:52:26

Tudatlan egy alak a blog írója! Nem jó szántunkból jövünk ki dolgozni ! Igenis meg dolgozunk keményen a pénzünkért! Nagy bátorság kell egyedül bizonytalanra kijönni, mert ugye 50-50 százalék, hogy sikerrel járhatsz! Az biztos, hogy otthon is dolgoznak ilyen keményen mint itt csak annyi különbséggel, hogy ők nem vesztenek el éveket amiket a családjuk mellett tölthettek volna! Igen is mi nem vagyunk gyávák mi nem hagytuk cserben az országot mert mi vagy is én biztos, hogy haza fogok menni és amikor a Millióimat amit itt kint kerestem majd otthon amikor elköltöm akkor nem a kárára lesz a Magyar nemzetnek! Szégyelld magad azért, mert másokat elítélsz!

Holtsav 2013.04.13. 09:30:01

Hijnye, vazze, én már lassan öt éve külhonban vagyok, akkor már lassan besorakozhatok a hazaárulók közé, nemde?
Igen, a magyar valóban önzetlen segítőkész nép, és az irígység távol áll tőle. Csak épp a gyárakban és egyéb fizikai munkahelyeken lesegetni szokás a másik fizetési papírját, és ha 1 forinttal több az órabére, akkor már mutogatni rá, és kibeszélni a háta mögött, úgyszintén így, ha a kajaszünetben valami árasabb táplálékot fogyaszt a többi kollégához képest (ezek konkrét tapasztalatok!).
És egy magyar tud örülni a másik sikerének, csak épp a halálba kívánja a másikat, aki épp vett valami drágább terméket, vagy neadjisten a külföldi utazásáról számol be.
A politikusaink pedig extrán nagylelkűek. De ezt nem kell bővebben kifejtenem.

diospool 2013.04.13. 16:40:47

Stefánia kisasszony, a hazaáruló maga és viktor barátja.

diospool 2013.04.13. 16:43:13

@diospool: És még annyit szeretnék kérdezni, hogy önnek fizet a fidesz, hogy ilyen bejegyzéseket írjon?

budahazyj 2013.04.13. 17:02:28

Stefania kedves, a jo kurva anyadat. Csak, hogy tudd.

Oldsmobile 2013.04.13. 17:46:38

Nem hiányzik Neked egy kis szex,hogy ilyen csacsisagokat irkalsz??

KeKeC 2013.04.13. 17:47:41

,,A világ egy baranyai sváb lány szemével".. Tényleg? Akkor te vagy teljesen vak, vagy teljesen hülye vagy!
Azon nem csodálkozom, hogy a svábbogarak összetartanak a csótányokkal és a tetűkkel. Mert így működik a Fidesz diktatúra. Amikor valaki rászánja magát hogy elhagyja a hazát a megélhetése érdekében, az megfutamodás? Feladni mindent és belemenni a bizonytalanba. Sokan mindent feltesznek erre a lapra és belevágnak, pedig tudják nincs visszaút. Ők a gyávák? Akik nem kérnek szociális támogatást az államtól, nem vesznek fel még több hitelt, inkább nekivágnak a világnak és kockáztatnak! Én magam nem csak a megélhetés miatt jöttem ki. Elegem lett a magyar emberek mentalitásából is (tisztelet a kivételnek). Pláne az olyan aljas, szivtelen, ostoba hazaárulókból, mint te és a magyar kormány! Az ilyen férgek belülről falják fel az országot.

egykobold 2013.04.13. 18:42:04

Kulfoldre koltozott magyarkent mondom kedves Stefania, elobb eld at azt amin en a csaladom vagy barmelyik masik magyar aki kulfoldon el keresztul ment es kerlekszepen az utan mondd hogy gyavak vagyunk. De tudod mit? Buszken leszek gyava es mondom felemelt fejjel ,hogy igen en kulfoldon elek mert a szeretett hazamnal fontosabbnak tartom, az en es a csaladom erdekeit. Fontosabb a hazamnal hogy meg tudjak venni egy kilo kenyeret anelkul hogy attol kelljen felnem masnap mar nem lesz mit ennem mert a fizetesunk mar a fizetes napjan 5000forint alatt volt. Ha ezt te gyavasagnak hivod akkor en buszken leszek gyava ember.

anonim070 2013.04.13. 19:06:51

Tuti hogy ezért a sz...ért kap valamit Viktortól, mert magától az ember, ilyen butaságokat nem írogat... "Orbán Viktor is menekülhetne a rá váró nehézségek és megpróbáltatások elől. Összeroskadhatna a nemcsak testére, de lelkére nehezedő elképesztő teher alatt. De Orbán Viktor rendületlenül kitart az ország mellett." Utald nekem is havonta azt az összeget amit a TE Viktorod kap, és nem menekülök el....

Mocca · http://manzardcafe.blog.hu/ 2013.04.13. 20:44:51

Stefánia drága! a fasszságaid kb. olyan fertőzőek, mint kedves dúcséd közveszélyes személyisége...

budahazyj 2013.04.13. 21:30:34

Aniko vagyok es szallj le a ferjemrol te ribanc.

beflower 2013.04.13. 22:28:05

TE konzumidióta Liba!Ha valaki azokat az embereket gyávának nevezi,akik saját sorsukat kezükbe vették,más megszólitást nem érdemel.Ha 55évesen,nyelvtudás nélkül neki vágtam családostól külföldnek akkor bátran vállalom eme jelzőt!/sőt büszkén!/A több éves kilátástalanság után elérkezett a pillanat,hogy nincs más megoldás!Azóta már az unokáim is itt vannak/hála Istennek/.Ha majd a te és a családod már nem él meg a politikusok seggének fényesre nyalásából,kérj tanácsot egy "gyávától"hátha megment az éhenhalástól!Mi megteremtettük új egzisztenciánkat két év alatt.4szobás berendezett lakás,2 BMW áll a ház előtt,de te nyugodtan nyaljál tovább! Üzenjük neked és a többi hasonló politikai analfabétának,a mi szavazataink fognak dönteni jövőre,hiszen több százezer TENNI akaró magyar dolgozik külföldön.Még többen leszünk jövőre és mindenki visz egyet magával haza:Szavazni!

Jani999999 (törölt) 2013.04.13. 22:40:35

Ha talalkoznek veled te ribanc akkora pofont kapnal ,hgy lerepulne az az "okos" fejed a helyerol. Eloszor is, nem tudom te hogy erezned magad, ha a lakasmaffia elvenne a lakasod kisemmizne es nem maradna semmid, nekem a csaladom maradt, sokan elfordultak tolunk ,mert igy jartunk (foldonfutok lettunk) Sajnos mindezt kozepiskolas koromban eltem meg ocsemmel es szuleimmel. Anyum idokozben rakos let, majd szerencsere kigyogyult. 6 evre nemvolt jovokepem, nelkuloznom kellett. Szerencsere amiota Angliaban dolgozok mar nem kell feltetlen neznem a termekek arat a boltokban,mert azt veszek meg magamnak amit akarok, elismerik a munkam, tisztelnek. De te errol mit sem tudsz,mert egy kis elkenyeztetett ribanc vagy aki unalmaban blogolgat a semmirol. Kivanom,hogy neked az eletben minden sikeruljon. Meg annyi,hogy az ismeroseim 80 szazaleka tervezi otthagyni az orszagot. Azon leszek ,hogy mindenkint kitudjak hozni aki kiakar jonni. Nem kivanom azt amit a csaladom es en ateltem az utobbi evekben.

beflower 2013.04.13. 23:21:26

Konzervativ,és sokat olvasott emberként,azt hittem nem érhet meglepetés Németországban a munkával kapcsolatban!De igen!Az itteni munkához való hozzáállás megszégyeniti az egykori "Sztahanovistákét "is.Igaz,meg is fizetik!Itt nincs idejük az embereknek mindenféle felvonulgatásokra járni,itt dolgozni kell!Pedig nekem is volt annak idején folt a fenekemen/mondta az anyukám/,igaz nem piros,hanem barnás,mégsem tartom magam másnak az itt élő nációktól,mert azok is úgy dolgoznak,ahogy a "foltos seggúek",csak nekik szerencsére nincs Matolcsyjuk!Nem tudom,hogy most egy baranyai sváb lány honnan veszi ezt az "echte"tömény kommunista ideológiát?Mindenesetre nem a svábok és baranyainak szégyene,hogy egy agyament él közöttük!Azért kiváncsi lennék:Mennyiért hülye valaki ennyire? Talán nekem is tudnának ajánlani valamit?Nem félnék,hiszen a hülyéket az indiánok/dakoták/is tisztelték..Komcsiból még otthon is csak"szabadságharcos"lesz!DE ennyire ostoba?

fejetlen bárd 2013.04.13. 23:42:46

Nem tudok azonosulni azzal a nézettel, hogy a haza mindenek felett. Főleg akkor nem, amikor genocídium folyik a magyar kultúra ellen.

Hosszú évekig gondoztam, műveltem és neveltem a magyar kultúrát és a magyar szellemi javakat művészként, politikától, ideológiától mentesen. Úgy gondolom, hogy felelős magyarként aligha tehetek többet a hazámért.

De nem fogok sem én, sem a családom éhen dögleni egy olyan országért, mely kisemmiz egy becsületes vállalkozást. Ön, kedves szerző bizonyára azért nem képes felfogni mi zajlik ebben az országban, mert hűséges kutyája a rendszernek, amiért meg is kapja a lerágott csontot ajándékba.

De kívánom önnek, hogy korrupt, kormányközeli, rendszerrel puszipajtás, becstelen vállalkozók tegyék tönkre az életét! Majd amikor a munkáját elveszíti amiatt, mert van nagyobb talpnyaló magánál, akkor ön is elgondolkozik azon, hogy tényleg minden megér-e a hazához való feltétel nélküli ragaszkodás!

Remélem megtapasztalja egyszer ezeket!

Yorgem 2013.04.14. 00:04:42

Sziasztok!

Nem olvastam végig a kommenteket ! De ez a nő nagyon sötét azt már tudom. Fel sem fogja , hogy mennyit segítenek Magyarországon a külföldön élő magyarok. Iszonyatosan sokat! Például rengetegen mennek haza látogatóba és akkor visznek haza pénzt és költenek. Nagy részük csak költ és nem vesz el! Segíti a családját a barátait és még ki tudja mire költ otthon . Ez haszon az országnak mert nem kell arra az emberre költenie az országnak csak hozza a pénzt. Visznek haza egy másfajta látásmódot is ami nagyon kell Magyarországnak és még rengeteg mindent. A multikat nem sajnálom, rengeteg ember marad otthon . Ja, hogy nem a legképzettebbek ? Hát képezzék ki őket!
Szabad világban élünk mindenki oda megy ahova akar! Nem lehet megélni Magyarországon 47 ezer forintból. Jogom van ott élni ahol akarok én Magyarországra 1,5-2 millió forintot küldök minden évben . Otthon az évi bruttóm nem volt ennyi.

Yorgem 2013.04.14. 00:06:04

Van olyan volt Jugoszláv állam ami azért lett szabad mert elmentek az emberek külföldre és küldték haza a pénzt és ezért lehetnek most szabadok.

Adrienn Turi Kokai 2013.04.14. 00:34:34

Emberek!nehogy mar en kerjek elnezest amiert nem tudom sajat hazamban megteremteni magam szamara az alap eletkorulmenyt.Ez eppen,hogy nem az en szegyenem hanem a kivalo otthoni vezetesnek!En hazaarulasnak azt neveznem,hogy a kulfoldrol behozott elelmiszereket adjuk el a boltokban,a magyar gazdakat tonkreteve pl.,az osszes allami ceget eladtuk,a magyar termekeinket megszuntettuk,a kinaiakat betelepitettuk,es az emberek penzet LOPJA a kormany!Azert,mert nem vagyok birka,hogy hagyom magam es lehetosegem van lepni nem vagyok hazaarulo,es mellesleg hagy dontsem mar el mit teszek az eletemmel es hol jobb nekem elni.Biraskodni a kivandorolt magyarokrol az teszi aki teli a zsebevel,otthon nem csinal semmit!Fogalma sincs kinek milyen elete volt es mit miert tett...ugyhogy inkabb el kellene mennie tisztesseges munkara ahol elegge elfarad ahhoz,hogy ne masokkal foglalkozzon!A haza szerertetbol meg senki sem elt meg es nem is lett gazdag viszont jopofizasbol hamarabb...udv Walesbol!

Adrienn Turi Kokai 2013.04.14. 00:38:32

Stefania!te ne uzengessel nekunk hanem tudod anyad cimet..annak uzengess unalmadban!Remelem egyszer az utcara kerulsz es jol osszevernek a hajlektalanok akkor majd imadhatod a hazadat te faszlada!

ElgurultDeNagyon 2013.04.14. 11:01:51

Kedves Stefania, sokmindent irtam, miutan eloszor olvastam "irasat".
Eloszor indulatbol. Toroltem.
Majd probaltam magyarazni, de rajottem az is felesleges. Toroltem.
Majd ujra elovettem udvariasabb formam. De ismet toroltem.
Miert?
Mert en azt sajnalom, hogy ezt az orszagot szamtalan ertekes, dolgozni akaro ember hagyta el es nem az olyanok mint On.

nowiczky 2013.04.14. 11:46:53

Drága Stefánia kisasszony! Neked nem Blogot kéne írnod, hanem lassan azon kellene gondolkoznod, hogy ha így folytatja a hőn Szeretett országod, akkor Mit fogsz enni. Èn úgy gondolom, Hogy Te csak azért írsz ekkora szamárságokat, mert benned nincs annyi bátorság hogy változtass az életeden. Nem mi vagyunk a gyávák, hanem ti sötétben bujdosók akik nagy Hungarista szövegükkel próbálják leplezni a gyávaságukat. Jobban Tennéd ha inkább lassan a végrendeletedet kezdenéd megfogalmazni. Mert te is éhen fogsz halni lassacskán.

rpflora · http://kurvavagyok.blog.hu 2013.04.14. 12:01:16

Uhhh, nem semmi szinten fideszfan a blogger :D Aztamindenit.... ez már betegség. Betegségnek tartom, ha fanatikusan, mindennel egyetértve imád valaki egy politikust vagy politikai pártot.
Orbán jóhogy nem futamodik meg - nem minimálbérből tengeti az életét és soha nem is fogja.
Gondolom a cikkíró sem mosogat egy étteremben itthon. Oké, oké, biztos sokat tanult, diplomázott és még a szülei is gazdagok és/vagy kapcsolatokkal rendelkeznek, de álljon már meg a menet, hogy azért nem magyar valaki, mert ha nincs pénze, nincs munkája, vagy csak azért dolgozik, hogy a számlákat kifizesse, akkor csakazértis itthon marad nyakig szarban! Pffff....röhej, komolyan. Ez a blogger egy elkényeztetett kis nyomorék, vagy épp csitri, aki ráadásul agyilag is sérült, mert imád, szeret egy politikust és egy pártot.
Áhhh, nem is tudom tovább szavakban kifejezni ostobaságát és csőlátását... az ilyen emberek, mint EZ, akkor sem fogják belátni, ha tévednek, ha összeomlik itthon minden. Gratulálok, te nyomi!

rpflora · http://kurvavagyok.blog.hu 2013.04.14. 12:10:51

Kussol a kis elkényeztetett csitri... nagyon kussol :D Végignéztem itt a kommenteket és semmi reakció. Valóban kellene már a kislánynak egy kiadós kefélés, de valószínűleg duci, pattanásos és ronda, ezeket pedig az ilyen postajaival kompenzálja, hiszen így foglalkoznak vele. Nem bonyolult felismerni az ilyen lányokat. Sajnálom is szegényt, de hát ez van... ilyen emberek is kellenek.

sblacky 2013.04.14. 19:50:05

Gratula! Mi "gyáva" magyarok nyilván teljes jókedvvel vagyunk rabszolgák egy idegen honban. Dalolva hagytuk ott a szüleinket, nagyszüleinket. Ha esetleg HŐS politikusaink hagynának élni emberhez méltóan bennünket és egy egész életen át dolgozó szüleinket, nem kellett volna erre,az általad hazaárulónak titulált tettre szánni magunkat. Próbáld ki egyszer csak úgy buliból (mert nyilván nem élhetsz olyan körülmények között ahonnan sokunk jött) hogy milyen érzés idegennek lenni valahol. A te kedves őseid, mivel látom sváb vagy, ugyanilyen hazaárulók. Gondolkozz mielőtt írsz te kis nyomorék.

Zsolt-Ermac 2013.04.14. 20:14:42

Hat en pedig buszke vagyok arra, hogy egy masik orszagban is megallom a helyem es tudok poldogulni mert en ettol a sikertol erzem magam magyarnak. Es nem fogok otthon tolvajok, rablok csalok kozott elni szegenysegben nyomorogva es minden apro ertekemre 2xesen figyelve csak azert mert valami szanalmas logikatlan idiotanak ez a velemenye. Ami ebben a cikben szerepel az egy szanalmas,magatehetetlen,feltekeny, irigy ember kopkodese.

bonafide 2013.04.14. 22:08:54

Ja, már értem! Ez is egy amolyan hírcsárda típusú blog :D

Yamashita 2013.04.14. 23:10:42

Nekem csak egy rövid üzenetem van innen Anglia közepéről: Kapd be!

Stupidella 2013.04.15. 01:30:11

Pont leszarom, ha valaki azt mondja, nem vagyok igaz magyar, mert nem vagyok hajlandó otthon éhen dögleni, ami nem tudom, miért is lenne az országnak jobban hasznára.
Az ország vezetése tehet egy kurva nagy szívességet, amiért a családomtól és barátaimtól 1000km-re van csak lehetőségem megélni a tehetségemből.
B+, Stefike a véleményedet.

indapass90210 2013.04.15. 07:16:29

A következő poszt arról fog szólni, hogy az is hazaáruló, aki a fizetésének 47000 forint feletti részét nem utalja át az államadósság elleni harc alapba.

Hiszen, Zsiga Marcell (index.hu/belfold/2013/02/11/zsiga_fele_hazam_a_felesegeme/) nem csak megmondta, de be is bizonyította, hogy ez lehetséges. 10 hónap alatt 8 millióból félre lehet tenni 10-et (havi mínusz 200 ezerből is meg ehet élni).

OftF 2013.04.15. 09:56:37

Szép önigazolás ez, de inkább tanulj egy olyan szakmát, amit megfizetnek, és akkor nem kell irígykedned sem.

wicuskah 2013.04.15. 21:50:16

"A hazaszeretet ott kezdodik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek." Wass Albert

sgyuri 2013.04.16. 08:13:05

"Összefoglalva: aki megretten a kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekül a jobb megélhetés reményében, az gyáva, alávaló ember."

Szerintem pedig az az alávaló ember , aki a nélkül mond másokról ítéletet, hogy tisztában lenne az illető konkrét élethelyzetével. És ilyen "alávaló" emberek vitték szét szerte a világba Magyarország hírét. Így lehetett majd egy tucat Nobel díjasunk akikre természetesen Nemzethy szívvel büszkék vagyunk, miközben nagyvonalúan elfelejtjük, hogy ezen emberek nagy része nem kalandvágyból hanem vagy gazdasága vagy politikai menekülés okán kerültek távol a hazától. Itt szeretnék megemlékezni a 56-os megtorlások elöl menekülőkre, vagy a numerus clausus-t saját súlyán megértő zsidó honfitársainkról.

2008-as Orbán szerint pedig a diplomázott fiatalok külföldre távozása kifejezetten üdvös Magyarország számára, ha néhány év múlva vissza is jönnek. Ha pedig nem jönnek vissza, az Orbán szerint nem az ő hibájuk, mert a politikusoknak kell megteremteniük azokat a lehetőségeket, hogy legyen hova hazajönni.

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/orban_tandij_felsooktatas_2008_V1LJ5M

DanZi 2013.04.16. 15:52:08

agyat nem osztanak a diploma mellé...

cyberfuker85 2013.04.16. 16:33:41

anyámnak majd megmondom, hogy bocs de télen most nem fűtünk mert nem vagyok 'gyáva', orbán viktor se fűt neki sincs pénze rá mert nem talál munkát akkor mi is megleszünk valahogy. ja bocs, ő milliomos. a számlákon kívül semmi nem köt haza, azért jöttem el otthonról, hogy kifizessem őket. akkor most ki a búza? ja ,hogy a cikk író. akkor nem szóltam

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.04.16. 21:08:36

"A nemzetbiztonsági szolgálatok részére is átadhatják az állami ösztöndíjas hallgatók személyi és tanulmányi adatait a Balog Zoltán miniszter által múlt pénteken benyújtott felsőoktatási törvényjavaslat szerint. A módosító nem köti feltételhez az adatkiadást, így akár a diplomások nyomon követésére is alkalmas lehet"

Sose vót még ilyen jó!

HÜLYE VAGY STEFIKE, NEM KICSIT! :)

MetzgerG 2013.04.17. 00:11:57

Ki irta ezt az iszonyatos baromsagot???????????? A hazaszeretet bmeg nem ott kezdodik, hogy abban az orszagban elsz, ahol megszuletsz!!! azert SENKI sem hazaarulo, ha elhagyja a hazajat ahhoz, hogy boldoguljon!! En is elhagytam a hazamat, es nem azert mert hazaarulo vagyok!! Hanem mert havi 100ezret kerestem diplomaval, nyelvvizsgaval egy irodaban!! Nem tudtam megelni, pedig meg gyerekem sincs.Igen 26 evesen nincs gyerekem, mert otthon nem tudtam volna soha megteremteni szamara a szukseges anyagiakat! Hat ezert!! Csapkodj magad szajba es a fejed a falba te szerencsetlen orbansegget nyalo hulye, tudatlan picsa!!

MetzgerG 2013.04.17. 00:22:39

@beflower: Jovore csak szavazni megyek haza, hogy a semmirekellok eltunjenek a kormanyrol!!

Zsolt Bőte 2013.04.17. 07:41:15

Aki ezt irta azt helybe gondolkodas nelkul fejbe lonem,fogalmazasa az helyen van ,de ahogyan latja a helyzetet az nem semmi ..Stefania kisasszony abba mwg nem gondolt bele hogy a fiatalok azert huznak el ebbol a retekbol mert szarert hugyert dolgoznak es folyamatosan atbasszak oket?miert szakadjanak meg 60ezerert ,amikor kin megkeresik az 5szoroset,ugy hogy fele annyit nem kell dolgozni..ja es uzenem hogy probaljon munkat keresni es ha talalt akkor ossza be a kis penzet, Orban seggnyaloja

?kérdőjel? 2013.04.17. 18:16:25

Kedves Stefánia úrnő!

A nagy és hatalmas Isten-császár-király Orbán Viktor is hazaáruló akkor a következő cikk alapján?
index.hu/belfold/2013/04/17/orban_fiatalkent_kulfoldre_menne/

Igen, én is külföldön élek, és pont az ilyen embereket utálom otthon amilyen Ön is. Mert egyből arra gondol hogy nyereségvágyból mennek sokan külföldre. Sajnos ismerek olyan embert aki, a családja miatt jött ki külföldre, hogy kintről tudja őket támogatni, segíteni. Akkor Ő is hazaáruló?
Vagy az a fiatal is hazaáruló amelyik kint szeretné megalapozni a jövőjét, és jó pár év után haza költözik?
Akkor Ő is hazaáruló?
Azt tudta, hogy Kossuth Lajos is emigrált? Olyannyira, hogy 1851-ben róla neveztek el egy megyét Iowa államban! Akkor ezek szerint Ő is ""ballaszt az ország nyakán, és jelen ismereteink szerint nem töltenek be semmilyen hasznos funkciót a társadalomban."?

Így elgondolkodva a jelen helyzetéről a mai Magyarországon valószínűleg gyereke nincsen, a szobájának fala tele van Orbán képével, ill. a "Békemenetből" megismert cimbik fotójából (aminek a logóját úgy másolták mint Schmitt, csak ők a lengyel Szolidaritás mozgalomtól nyúlták le). És valószínűleg Önt sem az eszéért fizetik/fizették, hanem a seggnyalásért. Mondjuk a mai Magyarországon aki valamire is szeretné vinni, annak nem elengedhetetlen a seggnyalás.

További seggnyalásokban gazdag napot Önnek!

Ph0en1x 2013.04.30. 22:06:50

Az országot eladni "kormányzás" néven nem hazaárulás? Kapitalizmus van, oda megyek, ahol többet fizetnek. Ti akartátok. A komcsi fajtámat mi?

Rommius 2013.04.30. 22:14:30

Én is kimegyek külföldre. Nem véglegesen, csak jobb megélhetést keresve. Az országunk el van baszva, ezt el kell ismerni. Nem a jelenlegi kormány baszta el, nem is az azelőtti. Igaz nem javítottak rajta, de ez már jó régen el lett baszva. Jó, oké, szép dolog szenvedni a porban meg a mocsokban, szegénységben, de nincs értelme. Verheti itt a mellét akárki hogy nagymagyar, ez az ország jobban hasonlít már inkább egy nagy fostömlőre. Ide önti a jónagy szarkupacot Nyugat-Európa, és ez később sem lesz másképp, ezen Viktorunk sem tud változtatni (már ha akar).

Ph0en1x 2013.04.30. 22:19:42

Hát, Viktorunk egy dolgon akar változtatni, mégpedig azon, hogy az embereiből szegény helyett gazdagot csináljon. Eddig burkoltan csinálta, a trafikos témával már nem is nagyon titkolják. pff.

stierd 2013.05.12. 19:07:21

Óh Stefikém!

Írásod megerősített, hogy jól döntöttem, amikor eljöttem az országból. Ezt köszönöm. Tudod, a hozzád hasonló vak, süket, értelmi fogyatékosok, valamint rézbőrű élősködő barátaink olyan keveréket alkotnak, ami elől épeszű ember menekül, vagy olyat tesz ami büntetendő. ;) Nyugi majd hazajövünk újjáépíteni, ha már a hozzád hasonló retardáltak romokba döntötték TELJESEN az országot. Jól haladtok, már nem tart soká! Addig meg inkább ne üzengess, mert egyrészt úgyis csak ballasztok voltunk (csak akkor nem értem mit nyivákolsz ilyen posztokban, ahelyett, hogy csendben örülnél) másrészt sajnos nem ütöd meg azt a szellemi szintet, hogy üzenjél nekünk.
Az meg nálam a nap poénja, hogy egy baranyai S(CH)WÁB lány osztja az észt, hogy ki az igazi MAGYAR! Ooooookos! :)

Gandhi szellemében 2013.05.16. 02:11:47

Ez a bejegyzés is kiválóan mutatja a fidesz-álláspontot.
"Lerabolunk, kifosztunk, elvesszük a munkád, de kötelességed maradni, hogy nekünk robotolj."

Rég nem volt már ennyi közmunkás, és rég nem volt már ennyire alacsony a fizetség érte.

A blogíró vajon akkor is egyetértene ezzel a pártrendszerrel, ha történetesen nem a miniszterelnökségi sajtóirodán ülne, hanem épp ők lennének a lőcs másik végén?

S az 56-os kivándorlókat minek minősítené a szerény képességű blogíró?
"aki megretten a kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekül a jobb megélhetés reményében, az gyáva, alávaló ember"- így gondolja?

ta-lány 2014.04.07. 17:07:35

ezt valami nagy Hülye írta! :D kár hogy ezért fogyasztotta feleslegesen az áramot!

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2014.07.23. 09:01:50

Hogy klasszikust idézzek:

A Kárpáthyék lánya ma kinn él Amerikába',
Van autója és New Jerseyben háza.
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába',
És látogatóba jön Magyarországra.

És a Kárpáthyék lánya elmegy a cukrászdába,
És befizet 33 Stefániára....

Tamás Nádasi 2016.06.20. 22:09:12

Kedves stefi! Bár nem szoktam ilyen alpári lenni főleg nem fogyatékosokkal de édesanyád ravatalán jöjjön rád a cifrafosás! Béke
süti beállítások módosítása